Lubomir Ruzicka csapatunk új vezetőedzője

Mint az már ismert volt,  új vezetőedző ül le csapatunk, a 2022-2023. évi bajnokságban a 4. helyen végzett Zalakerámia ZTE KK kispadjára  követező szezonban. Klubunk vezetése a cseh Lubomir Ruzickával állapodott meg, akit a mai napon sajtótájékoztató keretében mutattunk be a sajtó képviselői számára és a játékoskeretet érintő bejelentésekre is sor került. 

Csapatunk vezetőedzője a cseh Lubomir Ruzicka lesz a 2023-2024. évi bajnokságban, akivel egy plusz egyéves megállapodást közöttünk. Klubunk vezetése az új szakvezető megtalálása mellett párhuzamosan a játékoskeret kialakításán is dolgozik, így örömmel jelenthettük be, hogy Keller Iván és Németh Ákos is újabb egy évre elkötelezte magát együttesünkhöz. Fiatal játékosunkkal, Szalay Domonkossal újabb két éves szerződést kötöttünk. Jelenleg rajtuk kívül a már korábban bejelentett Tóth Ádámnak és Csuti Kornélnak van élő szerződése klubunkkal. 

Török Róbert, a Zalakerámia ZTE KK ügyvezetője a sajtótájékoztató elején először is megköszönte  az önkormányzat, a szponzorok, a sajtó és természetesen a szurkolók támogatását, amivel sikerült elérni a legutóbbi negyedik helyezést. 

-Amikor véget ér egy szezon, akkor a klubvezetésnek azonnal neki kell fognia az új csapat kialakításához – mondta ügyvezetőnk. - Így tettünk mi is, aminek eredménye, hogy bemutathatjuk új vezetőedzőnket, akivel egy plusz egyéves szerződést kötöttünk. A minimális elvárást a legjobb nyolc közé kerülésben jelöltük meg. A magyar mag eddig bejelentett tagjai mellett még egy hazai játékossal vagyunk tárgyalásban, de erről még nem szeretnék többet mondani 

Az új szakvezető, Lubomir Ruzicka azzal kezdte: nagyon örül, hogy itt lehet. 

- Tizenöt esztendeje edzősködöm, kezdetben másodedzőként, majd vezetőedzőként Csehországban és most a családommal meghoztuk azt a döntést, hogy váltsak és kilépjek onnan – említette új vezetőedzőnk. - Arra a kérdésre, hogy miért esett a választásom a ZTE KK-ra könnyű rá válaszolni: a múltja miatt és az is közrejátszott ebben, hogy sikeres szezonon van túl az együttes. A másik ok, hogy szimpatikus volt az ajánlat, a csapat szurkolói. Fantasztikus tábora van a csapatnak, amely a hatodik ember tud lenni a pályán.

Bencze Tamás klubunk szakmai igazgatója a választásról annyit árult el: olyan edzőt kerestek, akivel közös a szakmai irány.
-A csapa stílusa hasonló lesz, amint volt az előző szezonban. Vagyis egy agresszív védekezésből gyors támadások vezetése, kevesebb statikus játékkal. Lubomir Ruzicka dolgozott a cseh válogatottnál, amely sokat játszott hazánkban, így ismerheti a magyar kosárlabdát.  Az lesz a törekvésünk, hogy a hazai játékosaink még tbb lehetőséghez jussanak a következő szezonban. 

A 38 esztendős Lubomir Ruzicka korán abbahagyni kényszerült a kosárlabdát, amiben egy sérülés játszott közre, viszont így már nagyon fiatalon belekóstolt az edzősködésbe. Már 19 esztendősen a Pardubice B-csapatának irányításával bízták meg, és sikeresnek bizonyult ezen a pályán, így 22 évesen az egyik legismertebb cseh klub, a BK Prostejov ajánlatát fogadta el, amivel  a cseh liga legfiatalabb másodedzője lett,  hogy aztán vezetőedzőként is megillesse ez a titulus, amikor 2012-ben a Quanto Turi Svitavy csapatának az élére nevezték ki. 2014-ben a cseh bajnokság talán legismertebb és legsikeresebb csapatának a Nymburk másodedzője lett, a bajnoki cím mellett szerepeltek a VTB Ligában és a FIBA Cup legjobb 16 csapata közé kerültek. Ezzel párhuzamosan az egyik másodedzője volt egészen 2018-ig a cseh nemzeti csapatnak, így a válogatott mellett is nemzetközi tapasztalatokat is szerzett. 2016-ban a Turi Svitavy vezetőedzője lett, egy hetedik, majd egy bajnoki negyedik helyezés után 2019-ben a Basket Brno kispadjára ült le. Az elmúlt négy szezont itt töltötte, 2021-ben elődöntős volt együttesével a cseh bajnokságban, ami a klub történetének addigi legjobb eredménye volt a nemzeti ligában, majd  megismételték ezt, a most zárult  bajnoki szezonban pedig a negyeddöntőig jutott a brnóiakkal. 

Lubomir Ruzicka a szeptemberi Göcsej Kupán a Brno együttesével már járt Zalaegerszegen, tehát nem teljesen ismeretlenül érkezett városunkba, és csapatunkhoz. Hazájában az egyik legjobb feltörekvő edzőnek tartják, aki folyamatosan képezi magát  és a sportág legújabb trendjeit követi munkájában. 

Fotó: Seres Péter 

2023. június 8. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás