Magasabb szinten, gyorsabban kell kosárlabdáznunk

Szombaton 18:00-kor a Kaposvári KK csapatát fogadjuk a bajnokság 2. fordulójában, akik a nyitófordulóban Kecskeméten tudtak győzni. A Körmend ellen láttunk jó és kevésbé jó dolgokat a csapattól. Teo Cizmic azon dolgozott, hogy a rövid idő ellenére minél jobban felkészítse a fiúkat a mérkőzésre. 

A találkozó előtt vezetőedzőnket kérdeztük mit vár a mérkőzéstől? 

-Ez egy másik mérkőzés lesz, hiszen a Kaposvár egy egészen más csapat, mint a Körmend, más energiával lépnek pályára, teljesen más stílusban kosárlabdáznak. Fizikálisan nagyon jó felépítésű játékosok alkotják a Kaposvárt, mint a Körmendet, akik ellen sajnos nem sikerült nyernünk az előző fordulóban. Amiben a leginkább fejlődnünk kell, az az eladott labdáink száma, hiszen abból rengeteg pontot kaptunk a Körmend ellen és ez volt a fő ok, ami miatt nem tudtuk megnyerni a rangadót. Ezen keményen dolgoztunk az edzéseken, hogy már szombaton is sokat lépjünk ebben előre. Sok dobást gyakoroltunk, hiszen a Kaposvár nagyon sokat vált védekezésben, aminek az lehet az egyik ellenszere, ha kintről is jó százalékkal dobunk és nekünk erre a védekezésre is készen kell állnunk. Ami még fontos, hogy egy kicsit magasabb szinten, gyorsabban kell kosárlabdáznunk, hiszen ez lehet a mi erősségünk, emellett az előző mérkőzéshez hasonlóan keményen kell védekeznünk, ha sikeresek akarunk lenni. Mindenki tudja, hogy mi történt a klubnál, de ennek ellenére remélem, hogy mentálisan is készen állunk majd a mérkőzésre.

A szerdai találkozó után történt sajnálatos esemény okán szeretnénk egy rövid közleményben tájékoztatni szurkolóinkat:

-A Körmend mérkőzés lefújását követő incidens elkövetője személyesen látogatta meg a csapatot a péntek délelőtti edzésen és kért bocsánatot a viselkedéséért. Úgy gondoljuk, mint mindenkit, őt is megilleti az utolsó esély lehetősége. Remélhetőleg tanult a következményekből, ezzel egyszer és mindenkorra magunk mögött tudva ezt a hosszú évek során helytelenül elnézett jelenséget, amennyiben mégsem, a zéró tolerancia jegyében fogunk eljárni.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésre a ztekosar.hu/jegyvasarlas menüponton keresztül online vásárolhatják meg jegyüket. Kérjük, ha lehetőségük van rá éljenek az elővétel lehetőségével. Hajrá ZTE!

2021. Szeptember 24. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás