Május hónap utánpótlás játékosa: Bencze Gergő

Minden hónapban díjazzuk a hónap legjobb utánpótlás játékosát. Szakmai elismerésként tekintünk erre a díjra, amely nem csak a mérkőzéseken nyújtott  teljesítményt foglalja magába, hanem klubunk filozófiájának megfelelően az edzések látogatását, az ott végzett munkát, az elhivatottságot és a közösségben betöltött szerepet is.

Májusban a hónap csapata az U14-es korosztály lett klubunknál. A kiemelt bajnokság B döntőjében érdekelt csapatunk végül egy győzelemmel és két vereséggel a 4. helyen végzett, ami összesítésben a 12. helyet jelenti. A csapatban meghatározó teljesítményt nyújtó  Bencze Gergő lett így a hónap játékosa. Örömünkre szolgál, hogy a szezon során nyújtott kiemelkedő teljesítményére felfigyelt az U14-es válogatott stábja és - 13 éves kora ellenére - meghívót kapott a nemzeti csapat nyári programjára.

Gratulálunk, és azoknak a fiatal játékosainknak is, akik edzőink javaslata alapján az egyes korosztályok legjobbjai lettek.

Ők oklevéldíjazásban részesülnek az alábbiak szerint:
U10 - Hajas Máté
U11 - Horváth Máté
U12 - Nagy András
U13 - Szabó Barna
U14 - Bencze Gergő – egyben a hónap játékosa
U16 - Török Márk
U19 - Gérczei Bence

2026. június 11. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás