Még egy esély van, hogy ne érjen véget a párharc

Még egy mérkőzés biztosan hátra van a férfi kosárlabda bajnokság bronzmérkőzéséből, és lehet, hogy ez lesz csapatunk utolsó mérkőzése a 2023-2024. évi Tippmix NB I. A-csoportos bajnokságban. Ma 18 órától az Arconic-Alba Fehérvár otthonában szerepel a Zalakrámia ZTE KK, az Alba 2-0-ra vezet a párharcban.Vagyis, már csak egy győzelemre van attól, hogy megszerezze a harmadik sikerét, amivel  lezárhatja a párharcot.

Az első két találkozón  együttesünknek nem jött ki a lépés, ráadásul elvesztettük Danilo Ostojic-ot  is, aki sérülés miatt pénteken sem áll majd Matthias Zollner vezetőedzőnk rendelkezésére. Ebben a helyzetben nehéz  dolga van már csapatunknak, de még van egy esély, hogy meghosszabbítsuk a párharcot, ezért jó lenne, ha mindent elkövetnének  játékosaink. 

Ha nem sikerül nyerni, akkor Fehérváron fejezzük be a bajnokságot. Amennyiben sikerülne a bravúr, úgy hétfőn Zalaegerszegen kerülne sor az újabb, immár negyedik összecsapásra.

2024. május 16. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás