Megegyeztünk fiataljainkkal: továbbra is csapatunkat erősítik

Öt saját nevelésű játékosunkkal sikerült  megegyezni, akik a következő szezonban is csapatunkat erősítik majd. 

Simó Bence élő szerződéssel rendelkezett, aki kitölti ezt jövő nyárig, Polster Attilával pedig egy évvel meghosszabbítottuk a megállapodásunkat.  Makkos Dáviddal és Szalay Domonkossal egy évre állapodtunk meg, míg Csuti Kornél két évre kötelezte el magát csapatunkhoz. 

- Valamennyien a ZTE KK saját nevelésű kosárlabdázói, és mindenképpen házon belül szerettük volna megoldani a fiatalszabályt, nem pedig igazolással. Vezetőedzőnkkel, Sebastjan Krasoveccel  is úgy állapodtunk meg, hogy  elfogadja a klub ezen koncepcióját -   mondta el honlapunknak Bencze Tamás  szakmai igazgató. 

A fiatalszabály értelmében a mérkőzések első félidejében legalább egy 23 év alatti játékosnak folyamatosan a pályán kell tartózkodnia.  

2022. július 5. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás