Megérkeztek a légiósok, teljes kerettel készülhetünk

A következő idényt öt légióssal kezdi meg csapatunk. A kiválasztott külföldiek az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben, jóval korábban csatlakoztak a magyar kerethez.

- Augusztus 19-én érkezett a szerb Zarko Djuric és az amerikai Dirk Williams, majd másnap futott be a tengerentúlról érkező Emmanuel Ubilla és Reginald Johnson és az ukrán Adriy Agafonov- tájékoztatott Stárics Kornél ügyvezető. 

A játékosok a napokban esnek át a kötelező orvosi vizsgálatokon, de közben már ismerkednek a csapattal, a környezettel. Csapatunk augusztus elején kezdte meg a felkészülést a magyar maggal, míg a légiósokkal kiegészülve szerdától már teljes kerettel gyakorolhatunk. 

Simon Kristóf rehabilitációja jól halad, könnyített edzésmunkát végez, szeptember végétől pedig már szinte minden gyakorlatot végezhet teljes intenzitással. 

Visszatérve a külföldiekre Bencze Tamás tudatosan válogatta a játékosokat, hiszen szerette volna megerősíteni a csapat védőjátékát és a támadásszervezésben is sokkal pontosabb és gyorsabb játékot tervez a következő idényre. 

- Azért szakítottunk a hagyományos szeptember eleji légiós érkezéssel, mert egyrészről korábban kezdődik a bajnokság, másfelől pedig szerettem volna, ha minél előbb összeszoknak a játékosok és elsajátítják a taktikai elemeket- árulta el a külföldi játékosok korai érkezésének hátterét Bencze Tamás vezetőedzőnk. 

Az első felkészülési mérkőzést augusztus 30-án játsszuk a Sopron KC ellen, hazai környezetben. Az még egyeztetés tárgyát képezi, hogy zárt vagy nyitott kapuk előtt lesz megrendezve a mérkőzés. Szeptember 8-án a bajnok Falco KC jön Zalaegerszegre, amit a vasiak kérésére közönség nélkül rendezzük, majd következik a hagyományos Göcsej Kupa. Korábban beharangoztuk a Veszprém elleni oda-visszavágós mérkőzést, amit a szakvezetés jobbnak látott lemondani, mivel nagyon szűkös lett volna a keret a találkozókon.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2019. augusztus 21. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás