Mindegy hogyan, de nyerni kell, most ez a fontos!

Szombaton ismét örökrangadó következik, hiszen csapatunk, a Zalakerámia ZTE KK a Körmendet fogadja. A derbit ezúttal rendhagyónak is nevezhetjük, ugyanis a szerdai kupakiesést követően közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Lubomir Ruzicka vezetőedzővel. 

A 18 órakor kezdődő találkozón Baki Gergely és Bencze Tamás ül majd a kispadon, csapatunk célja pedig egyértelműen a győzelem kiharcolása. Ami nem lesz könnyű, még úgy sem, hogy a Körmend sem éppen acélos formát mutat: a vasiak szintén vereséget szenvedtek a Magyar Kupában, ugyanúgy hazai pályán, a bajnokságban pedig már négy mérkőzés óta nyeretlenek. Fontos találkozó következik mindkét csapat számára. 

- A jelenlegi felállás csak erre a mérkőzésre szól, terveink szerint a következő bajnoki találkozónkon már az új vezetőedző ül majd a kispadon – szögezte le Bencze Tamás szakmai igazgatónk. - A helyzet számunkra is váratlan, ugyanis nem terveztünk szezon közben edzőváltást, viszont  úgy éreztük, lépnünk kell annak érdekében, hogy a csapatot felrázzuk. Egyelőre nagyon az elején vagyunk a folyamatnak, hogy megtaláljuk a megfelelő szakembert. Az ötödik légióst is keressük, ahogy tettük ezt az elmúlt hetekben. A mostani helyzetben viszont valószínűleg megvárjuk, hogy az új vezetőedzőnk kinevezését, hiszen ebben a kérdésben neki is kell, hogy beleszólása legyen. 

A Körmend elleni találkozón Baki Gergely, eddigi másodedzőnk fog meccselni, hiszen ez a döntés született. A találkozó előtt őt kérdeztük arról, mennyire tudnak alkalmazkodni ehhez a szituációhoz.

- Nem árulok el vele titkot azzal, hogy nem éppen ideális egy ilyen rangadó előtt edzőt váltani, de ezzel már nem érdemes foglalkozni. Számunkra is hirtelen jött, viszont megtörtént és most csak saját magunkkal kell foglalkoznunk – mondta Baki Gergely. - Két nap alatt nem lehet csodát várni, nem lehet új dolgokat kitalálni. Most azzal kell foglalkoznunk, hogy a csapatot felrázzuk és felkészítsük a találkozóra, semmi más nem számít. Két, rossz formában lévő csapat találkozik, viszont egy olyan derbi ez, amin bármi megtörténhet. A Körmenddel a mostani szezon során már többször találkoztunk, a bajnoki mérkőzésünk mellett edzőmeccseket is játszottunk vele, így ahogy mi, úgy ők is ismerhetnek bennünket. A szerdai kupameccsen bemutatkozott náluk  egy új játékos, aki jól szállt be csapatukba, rá is felkészülünk. Viszont ahogy mondtam, most csak magunkra összpontosítunk, elsősorban ezzel foglalkozunk. Reméljük, hogy a gondok és nehézségek ellenére jó hangulat lesz a csarnokban, hiszen ez mégiscsak egy rangadó.

A nagy érdeklődésre való tekintettel arra kérjük szurkolóinkat, hogy a gyorsabb beléptetést elősegítve hozzák magukkal és készítsék elő a kedvezményeket igazoló okmányaikat. 

2024. január 26. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás