Mozgalmas hétvégén vannak túl utánpótláscsapataink

U11/A-s csapatunk Körmenden kezdte meg szereplését a Kenguru Bajnokság aktuális fordulójában. Fiataljaink a Körmendi Törpördögök ellen értékes tapasztalatokat szereztek, majd az Ifjú Sólyomfiókák legyőzésével győzelemmel zárták a tornát.

Körmendi Törpördögök/A – ZTE KK U11/A  93-24
ZTE KK U11/A – Ifjú Sólyomfiókák        55-48

A csapat tagjai: Takács Dávid, Rétyi Zalán, Bálizs Borisz, Vilman Benedek, Babati Zsombor, Gál Balázs, Hajas Máté, Mátyás Albert, Jámbori Barnabás, Varga Gerzson, Pintér Zsombor Ádám, Mondai Benett

Ambrusné Bacsárdi Szilvia vezetőedző értékelése: 
- Az előző szezonban már a Kenguru Bajnokságban szerepeltünk, most pedig az A csoportban is megmérettettük magunkat. A Körmend és a Szombathely ellen játszott mérkőzések egyaránt értékes tapasztalatokat hoztak, és jól megmutatták, hol tartunk jelenleg a fejlődésben.

A Körmend jelenleg előrébb tart a felkészülésben, így az ellene vívott találkozóból sokat tanulhattunk. Az ilyen mérkőzések segítenek felismerni, mely területeken kell még előrelépnünk, és mi az, amin a továbbiakban dolgoznunk kell. A Szombathely ellen már több olyan elemet is viszontláttunk, amelyeket az utóbbi időszakban gyakoroltunk. Különösen a védekezésünk fejlődése szembetűnő a tavalyi szezonhoz képest, de a labdavezetésünk gyorsaságában és pontosságában is jelentős előrelépést tapasztaltunk. Jó látni, hogy a közös munka egyre több területen mutatkozik meg a játékunkban.

A szereplésünkkel kivívtuk, hogy a következő fordulókban is az „A” csoportban játszhassunk. Ez újabb lehetőséget ad arra, hogy erős ellenfelekkel találkozzunk, tanuljunk a mérkőzésekből, és tovább építsük mindazt, amiben már most is látni a fejlődést. Célunk, hogy fordulóról fordulóra jobbak legyünk, és minél több tapasztalatot szerezzünk.

U11/B-s csapatunk Zalaegerszegen, az Ostoros Károly Sportcsarnokban lépett pályára a bajnokság első fordulójában. Gyerkőceink a Hévíz SK ellen magabiztos győzelmet arattak, majd szoros mérkőzésen, három ponttal maradtak alul a Tapolcai Oroszlánokkal szemben. 

ZTE KK U11/B - Hévíz SK - U11   71-19
ZTE KK U11/B – Tapolcai Oroszlánok    51-54

A csapat tagjai: Vass Máté, Tóth Bence, Mátyás Áron, Vizy Jankó, Baranyi Dániel, Bakos Benedek, Devecz Dominik, Baranyi Bence, Konrád Erik, Mikó Benedek, Tóth Koós Dániel

Németh Csaba vezetőedző értékelése:
-  Az elején szeretném kiemelni, hogy ez a torna sok játékosunknak az első éles meccse volt, ilyen összeállításban most játszottunk először. Vannak 2016-os és 2017-es gyerekek is, így a csapat egy része fiatalabb ennél a korosztálynál. Nagyon sok jó dolgot láttam, és annak ellenére, hogy gyakorlatilag egy hónapja készülünk együtt, sok minden visszaköszönt az edzésen gyakoroltakból. A labdaszerzések után sokszor tudtunk indítani és ezekből könnyű ziccereket dobni.  Néha olyan passzokat is láttam, ami engem is meglepett pozitív értelemben. A lepattanózásban kell erősödnünk, de összességében úgy gondolom, hogy sokat léptünk előre csapatjátékban. Gratulálok a srácoknak, elégedett vagyok velük, mindenki tudott játszani és várjuk a következő fordulót.

U14/B-s csapatunk Zalakaroson játszotta le a bajnokság első fordulójának mérkőzéseit. Fiataljaink előbb egy egylabdás, kiélezett meccsen múlták felül a Kanizsa Kosárlabda Klubot, majd a második mérkőzésen magabiztos győzelmet arattak az Ifjú Sólymok U14/B ellen. A két sikernek köszönhetően kedvező helyzetből várhatják a bajnokság folytatását. 

Kanizsa Kosárlabda Klub – ZTE KK U14/B 56-57
ZTE KK U14/B – Ifjú Sólymok U14/B 128-27

A csapat tagjai: Szabó Barna, Nagy András, Korcsmár Áron, Horváth Máté, Jugovits Olivér, Delacasse László, Spilák Donát, Nemesi Máté, Tóth Ágoston, Dörnyei Dorián, Gausz Levente Jenő, Rózsás Zoltán

Halász Gergely vezetőedző értékelése: 
- Nehéz kezdés után sikerült megszereznünk a győzelmet. Az első félidőben még akadozott a védekezésünk, és támadásban is sokszor körülményesek voltunk. A fordulás után valamelyest javult a játékunk, és a jobb erőnlétünknek köszönhetően sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. Tudjuk, hogy a teljesítményünkön még van mit javítani, hiszen a folytatásban ennél többre lesz szükségünk, de a győzelem mellett az is fontos, hogy látjuk azokat a területeket, amelyekben fejlődnünk kell. 

A második mérkőzésen már élesebben játszottunk egy szimpatikus ellenféllel szemben. Minden játékosnak egyenlő játékidőt tudtam biztosítani, amivel éltek is a fiúk. A két győzelemnek köszönhetően kedvező pozícióból folytathatjuk a bajnokságot.

A mérkőzések ismét értékes tapasztalatokkal szolgáltak utánpótláscsapataink számára. Ebben az időszakban még nem feltétlenül az eredményen van a hangsúly, hanem a tanuláson, a gyakorláson, a fejlődésen és mindenekelőtt a játék szeretetén. A gyerekek újabb lehetőséget kaptak arra, hogy éles helyzetekben próbálják ki magukat, tapasztalatokat szerezzenek, és tovább fejlődjenek egyénileg és csapatként is. A legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre magabiztosabbá váljanak, minél több sikerélményt szerezzenek, és a kosárlabda szeretete végig elkísérje őket ezen az úton.

2026.október
 

Megosztás