Nagy kihívás Oroszlányban nyerni

Szerdán az MVM-OSE Lions ellen, idegenben lépünk pályára a bajnokság 4. fordulójában. A hazaiak két szoros vereséggel kezdték a szezon (Sopron, Körmend), majd szintén szoros mérkőzésen legyőzték a Kaposvárt. A 18 órakor kezdődő mérkőzés előtt Teo Cizmic mondta el gondolatait:

- "Most is egy nagyon nehéz mérkőzést várok, de ebben a bajnokságban egyszer sem számíthatunk könnyű mérkőzésre, hiszen mindegyik csapatban sok külföldi játékos szerepel, így nem lesz egyszerű megszerezni a győzelmet, főleg egy idegenbeli mérkőzésen. Ez egy nagy kihívás, de minden mérkőzésen úgy kell pályára lépnünk, hogy meg akarjuk nyerni a mérkőzést, nem csak hazai pályán, hanem idegenben is. Meglátjuk, hogyan fog ez sikerülni szerdán.

Ha nem is megy egyik pillanatról a másikra, de biztos vagyok benne, hogy fejlődni fog a csapat játéka, főleg támadásban, mert ez még kevésbé működik jól. Ha ebben sikerül előre lépnünk, akkor a dobásunk is jobb százalékkal fog működni és a labdavesztéseinkre is figyelni kell. Még egyszer mondom, az nem máról holnapra fog megtörténni, hogy minden jól működjön, de biztos vagyok benne, hogy előbbre fogunk lépni. Jelenleg mindenki dolgozik az edzéseken, kisebb sérülések vannak, de várhatóan mindenkire számíthatok az OSE elleni mérkőzésen, remélem ez így is marad a mérkőzés kezdetéig is."

A találkozót a Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Szilágyi Bálint bírói hármas dirigálja majd. 

Hajrá ZTE!

2021. október 5. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás