Nehéz sorozat vár csapatunkra ebben az évben

Hat fordulót követően négy győzelem és kettő vereség mutatóval mehettünk a bajnoki szünetre. Csapatunk jelenleg a negyedik pozícióban áll a tabellán. Az elmúlt időszakról vezetőedzőnket, Sebastjan Krasovecet kérdeztük:

Mennyire vagy elégedett a csapat eddigi szereplésével?

-Negyedik pozícióban állunk, de ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen még a bajnokság nagyon korai szakaszában vagyunk. Az látható, hogy ez egy nagyon kiélezett és kemény bajnokság lesz, ahol minden mérkőzés nagyon fontos jelentőséggel bír főleg, amikor egy-egy győzelem választja el a csapatokat egymástól. Vegyes érzéseim vannak az eddigi teljesítményünkkel kapcsolatban, hiszen a Körmend elleni idegenbeli mérkőzésen nagyon közel álltunk a győzelemhez és az Alba ellen is meg volt az esélyünk. Sajnos a legtöbb mérkőzésen az első félidőben nyújtott teljesítményünkkel volt a legnagyobb problémánk, többek között ezen is próbáltunk javítani a bajnoki szünetben.

Hogyan zajlott ez a bő 3 hetes időszak? Sikerült elvégezni azt a munkát, amelyet előzetesen terveztél?

-Az energiaválság miatt sajnos nekünk is költöznünk kellett egy kisebb csarnokba, amely teljesen más, mint amilyen az előtte lévő időszakban volt. Nem tudunk ott mérkőzést játszani, ahol a legtöbb esetben edzünk, hiszen csak a kondi edzéseink vannak az eredeti helyen. Volt néhány kisebb sérülésünk és két fiatal játékosunk is válogatott meghívót kapott, de nagyjából sikerült megvalósítanunk mindazt, amit elterveztünk.

Nyolc mérkőzés vár még a csapatra az idei naptári évben, amelyek közül hat mérkőzésen idegenben lépünk pályára. Mit vársz ettől az elkövetkezendő időszaktól? Mivel lennél elégedett ennek a periódusnak a végén?

-Egy rendkívül nehéz időszak előtt állunk, hiszen élcsapatok otthonába fogunk látogatni az elkövetkezendő néhány hétben. Nekünk mindig a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, ebben a bajnokságban nem érdemes ennyire előre tervezni, hiszen minden mérkőzés óriási téttel bír és csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha az adott napon a lehető legjobb teljesítményét nyújtja a csapat. Bízom benne, hogy ez minél többször meg fog valósulni, ezért dolgozunk minden nap.

Együttesünk szombaton 16:30-tól a Hübner-Nyíregyháza BS ellen folytatja a szezont. 

2022. november 17. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás