Nem hiányozhattunk az AquaCity Jótékonysági Napjáról

Immár huszonegyedik  esztendeje rendezik meg a zalaegerszegi AquaCity-ben a Jótékonysági Napot, amikor a város szervezetei  egy nemes cél érdekében fognak össze.

Így volt ez  augusztus 12-én is, amikor az idén 175 éves Zala Vármegyei Szent Rafael Kórháznak szerveztek gyűjtést. A nap bevétele három forrásból állt össze: a támogató cégek felajánlásából, a jegyárakból, valamint a főzőcsapatok bevételéből.

Csapatunk tagjai, mint az évek során mindig, ott voltak a népszerű fürdőhelyen, hiszen a szervők meghívását örömmel fogadta el a Zalakerámia ZTE KK. A hagyományosan jó hangulatú eseményen senki nem maradt éhesen, régi és új játékosaink is megízlelhették a magyar gasztronómia  sokféleségét és persze csapatunk több szurkolója is itt találkozhatott először együttesünk új kosárlabdázóival.

2023. augusztus 13. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás