Nikola Lazic: Győzni szeretnénk a bajnoki nyitányon!

Hétvégén megkezdődik a pontvadászat a 2026/27-es férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. Rögtön egy rangadóval kezdünk, szombaton hazai pályán fogadjuk az Insedo Veszprém együttesét.

A veszprémiek a nyáron jelentősen megerősítették a keretüket, több NB I/A-s tapasztalattal rendelkező játékost is igazoltak, továbbá Bonifert Bendegúz és Völgyi Marcell személyében két olyan kosárlabdázó is szerepel a soraikban, akik korábban már játszottak csapatunk színeiben.

Komoly feladat vár tehát a fiúkra, a bajnoki rajt előtt Nikola Lazic vezetőedzővel beszélgettünk az előzetes várakozásokról.

Mennyire sikerült megvalósítani a felkészülés elején eltervezett munkát?
– Viszonylag korán kezdtük a felkészülést, hogy legyen időm minél jobban megismerni a játékosokat. A légiósunk valamivel később érkezett, és sérülések is nehezítették a munkát. Talán több edzőmérkőzésre lett volna szükségünk, de a veszprémi torna sajnos elmaradt. Ez a megmérettetés azért lett volna különösen hasznos, mert másodosztályú csapatokkal is találkozhattunk volna, miközben a felkészülés során kizárólag élvonalbeli együttesek ellen léptünk pályára. Összességében azonban elégedett vagyok, a tervezett munkát elvégeztük, és várjuk a szombati rajtot.

Rögtön egy komoly riválissal, az Insedo Veszprémmel találkozunk. Mit vársz a mérkőzéstől?
– Mindenképpen győzelemmel szeretnénk kezdeni a bajnokságot, különösen azért, mert hazai pályán lépünk pályára. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. A Veszprém több élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékossal erősített, ezért kellő óvatossággal és koncentrációval kell pályára lépnünk. Nagy küzdelemre számítok.

A ZTE KK számára új kihívást jelent az NB I/B Piros csoportja. Milyen különbségeket látsz az élvonalhoz képest?
– Elsősorban azt emelném ki, hogy ebben az osztályban csapatonként csak egy légiós szerepelhet, így a magyar játékosokra még nagyobb szerep hárul. Számunkra különösen fontos, hogy idén sok egerszegi kötődésű kosárlabdázó van a csapatban, ami előnyt jelenthet. Ez a szurkolók számára is fontos, hiszen könnyebb azonosulniuk egy olyan együttessel, amelyben több helyi kötődésű játékos szerepel. Hosszú szezon előtt állunk, ezért a kiegyensúlyozott teljesítmény és a folyamatos koncentráció meghatározó lesz. Nem szabad túlságosan előre tekintenünk, mindig a következő mérkőzésre kell összpontosítanunk.

Mely csapatokat tartod a legfőbb riválisainknak a bajnokságban?
-A jelenlegi kereteket figyelembe véve a Veszprémet, a PVSK-t és a Vasast mindenképpen a közvetlen riválisaink közé sorolnám, de a BKG is odaérhet a végére. Egy biztos: mindenki külön motivációval lép majd pályára ellenünk, hiszen szeretnék a Zetét legyőzni. Nekünk ezt a helyzetet kell megfelelően kezelnünk, és minden találkozón a saját játékunkra kell összpontosítanunk.

Mit üzennél a szurkolóknak a bajnoki rajt előtt?
– Szeretnénk kérni a szurkolóink támogatását. Új helyzetben vagyunk, de a célunk egyértelmű, és ezt csak közösen, a szurkolókkal együtt érhetjük el. Amikor a csapat és a szurkolók között megfelelő kapcsolat alakult ki, az mindig pozitív hatással volt az eredményekre is. Bízom benne, hogy szombaton minél többen kilátogatnak a bajnoki nyitányra, és együtt kezdjük meg ezt az utat.

Hajrá ZTE!

2026. szeptember 25. ZTE KK
 

Megosztás