Október 9-én pótoljuk a Falco elleni mérkőzést

Ezzel, a szurkolóknak és a klubnak is fontos információval kezdődött a hétfői ankét.  A jelenlévők kérdéseire Stárics Kornél ügyvezető, Bencze Tamás vezetőedző és Kis Attila technikai vezető válaszolt. 

Néhány fontosabb téma, ami érdekelte szurkolóinkat:

Milyen lesz az idei csapatunk? 
Erre Bencze Tamás válaszolt, egy kicsit érintve az elmúlt szezont is elmondta, hogy tudatos volt az öt légiós szerződtetése és ezzel mindenképpen célja a csapatnak, hogy a tavalyinál jobban szerepeljen. Nagyon fontosnak tartja, hogy a csapaton belüli kohézió jól alakul, a srácok jól érzik egymást a pályán: „Jó közegben, jól megy a munka is!”. Kiemelte, hogy ebben a csapatban van legalább három olyan játékos, aki jó versenyző típus, ami előrevetíthet egy jobb szereplést. 

 A Klub gazdasági helyzete…
Stárics Kornél ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az idei szezonra már kettő támogatóval kötöttünk hosszútávú szponzori szerződést és pénteken újabbat jelentünk majd be. Ezekkel a támogatásokkal a költségvetésünk 10 %-kal növekedett és így még biztosabb lábakon tud állni az egyesület és ez eredményezte, hogy minőségi játékosokat tudtunk szerződtetni. 

Ubilla visszatérésének örülnek a szurkolók…
Bencze Tamás ebben a témában kiemelte, hogy Ubilla érkezésével a centerek megjátszása is hatékonyabb lesz. Agafonov a szezon második felében nagyon kevés labdával dolgozhatott és ez a teljesítményére is ráült. Idén akár Ubilla, vagy Johnson, de akár Doki is képes arra, hogy jó pillanatban, ütemben passzoljon a centereknek, ami több pontot is jelenthet majd meccsenként. 

A kiesett Falco meccs helyett, játszik- e csapatunk felkészülési mérkőzést?
- Egy román csapat jelezte, hogy játszana velünk ebben az időben, de velük az ország másik végén tudnánk csak találkozni. Kis Attila elmondta, hogy a szlovén csapatok közül próbálunk ellenfelet keresni. 

Sportcsarnok előtt tér felújítása….
- Az első hazai bajnokinkat október 12-én az OSE ellen játsszuk. A tér felújításának tervezett befejezése 2019. október 30. Amennyiben a hazai mérkőzéseink idején a csarnok előtti tér munkaterület lesz, úgy az északi menekülőkapukon keresztül (E1, E2) tudnak a hazai szurkolóink belépőjeggyel bejutni. A bérletes beléptetés valamint a vendég beléptetés változatlan az előző szezonhoz képest. (válasz módosítva 2019. szeptember 25-én a Rendőrséggel való egyeztetést követően)

Simon Kristóf szerződtetéséről, sérüléséről..
-Több magyar irányítót is megkerestünk és nem ő volt az első számú opciónk. A rehabilitációja jól halad és a Krasznai Kupán már a játékkal is megpróbálkozott. Kivárjuk a felépülés lépcsőfokait, hogy teljes értékű játékos lehessen a szezonban. Jól védekezik és irányító szellemű játékos.  – a felvetett témában Bencze Tamás válaszolt.

Légiós és légiós közötti különbségek…
- Mindig visszatérő kérdés a légiósok kiválasztása. A játékosoknak a teljesítménye függ a közegtől. A nyomást nem mindenki egyformán viseli. A jó játékosok az utolsó pillanatokban is tudnak jó döntéseket hozni. Az idei csapatban több ilyen játékosunk is van. 

Fiatalok a csapatban…
-Bagó, Gulyás, Doktor, Farkas is tehetséges játékosok, aki nap, mint nap azon dolgoznak, hogy a mérkőzéseken kapott perceik növekedjenek. Ezért sokat tesznek és nekünk is sokat kell tennünk annak érdekében, hogy hosszútávú opció legyen klubunk számukra. 

Szabó Zsolt szerepe…
 -Ő a csapatkapitány, aki a pályán és azon kívül is sokat segít nekünk. Rutinjával és személyiségével nagyon sokat tesz hozzá a közösségünkhöz. A pályán, mivel van megfelelő helyettese, így 20-25 percet fog majd tölteni, ami meglátásunk szerint minőségében sokkal jobb lesz, mint tavaly volt. 

Az ankéton, rendhagyó módon, Bencze Tamás is kérdezett: arra volt kíváncsi, hogy az első hét mérkőzésből, amiből ötször játszunk idegenben, mivel lennének elégedettek a szurkolók? Természetesen minél több győzelemmel! Hangzott egyöntetűen a válasz. 

Zárásként abban is döntés született, hogy a szezon felénél is tartunk majd szurkolói ankétot. 

Fotó: Bálizs Zsuzsa

2019. szeptember 24. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás