Olekszandr Mishula csapatunk új játékosa, aki Brnóban már ott lehet a pályán

Mint beszámoltunk róla, keretünkben kényszerű változtatásra volt szükség, hiszen a nyáron szerződtetett amerikai Delano Spencer családi okokra való hivatkozással kérte szerződésének  közös megegyezéssel való felbontását, amit klubunk elfogadott. Ez a fejlemény a Zalakerámai ZTE KK menedzsmentjét váratlanul érte, de gyors lépésre volt szükség, és gyors megoldásra.

Így került csapatunk látókörébe az ukrán válogatott hátvéd  Olekszandr Mishula, akivel sikerült megegyezni. A játékos a mai nap során megérkezett  Zalaegerszegre, átesett az kötelező orvosi vizsgálaton. A 192 cm magas 31 éves  ukrán játékos nem  ismeretlen szakvezetőnk, Lubomir Ruzicka számára, lévén, hogy korábban játékosa volt a cseh Basket Brno együttesében.  Hozzánk – úgymond – „meccsből érkezik”, hiszen a nemrég befejeződött olimpiai előselejtezőben tagja volt az ukrán válogatottnak, amely a törökországi csoportban szerepelt.

Új játékosunkat a szerződése aláírása után kérdeztük arról, hogy mi miatt döntött csapatunk mellett.
- Örömmel fogadtam el a klub ajánlatát, hiszen úgy gondolom, hogy az egerszegi csapat hasonló szemlélettel rendelkezik, mint én. Korábban dolgoztam Lubomir Ruzicka edzővel, ismerem a stílusát és az ambícióit. Ez volt az egyik ok, amiért szívesen jöttem. Úgy állok hozzá ehhez a szezonhoz is, hogy a magyar bajnokságban a legjobbat hozzuk ki magunkból úgy egyénileg, mint csapatszinten, és minél szebb sikereket érjünk el.

Csapatunk pénteken Brnóba utazik, ahol nemzetközi négyes tornán vesz részt. Pénteken 16 órától első ellenfelünk a szlovák bajnok Levice lesz, a másik ágon a lengyel Gliwice és a házigazda Basket Brno, vagyis vezetőedzőnk, Lubomir Ruzicka korábbi csapata lesz. A kiírás szerint a pénteki két győztes lép pályára a szombati döntőben a két vesztes pedig a harmadik helyért. Vezetőedzőnk a torna előtt elmondta,  Olekszandr Mishula  is már pályára léphet  pénteken és szombaton,  keretünkből sérülés miatt nem lesz az utazók között Németh Ákos. 

2023. augusztus 24. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás