Örökrangadó Vol.2.

Szerdán 18 órától az Egis Körmend vendégei leszünk. A 8. fordulóból elhalasztott mérkőzést egyik fél sem várja pozitív előjelekkel. A Körmend két vereség után próbál meg ellenünk javítani, míg nekünk egy katasztrofális hazai bajnoki után kellene talpra állnunk. 

A vasiak kispadján régi-új edző, Antonis Constantinides először fog hazai parketten meccselni és feltehetően kemény agresszív védekezéssel próbálnak majd megállítani bennünket. 

Hogy velünk mi a helyzet, az jó kérdés. Szombaton olyan játékot mutattuk, ami nem méltó a klub múltjához. Sem védekezésben, sem támadásban nem voltunk határozottak és pontosak. Mindenben változtatnunk kell, különben a Körmend át fog robogni rajtunk. 

Azt tudjuk, hogy az örökrangadó egy teljesen más kávéház. Mindenki extra energiákat mozgósít, sokkal motiváltabb, mint egyébként és a szurkolók is különleges figyelemmel tekintenek ezekre a mérkőzésekre. Be kell bizonyítanunk, hogy a szombati játék, csak kisiklás volt! 

Az idei második örökrangadó előtt Bonifert Bendegúzzal beszélgettünk:

 

 

Hajrá ZTE!

2021. március 9. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás