Remek munkát végzett a csapat és a kispad is kedden, a bajnoki bronzmérkőzés második találkozóján, és ennek köszönhető, hogy együttesünk heroikus küzdelemben kiharcolta az egyenlítést a bronzcsatában. Ma Pakson folytatódik a párharc, ahol 18 órától rendezik meg a harmadik összecsapást.
Az Atomerőmű SE Paks – Zalakerámia ZTE KK bronzéremért kiírt párharca jelenleg 1–1-re áll. Kedden eldőlt, hogy csapatunk egyszer még biztosan visszatér Zalaegerszegre, ami rendkívül fontos tényező a harmadik mérkőzés előtt. Nem mindegy ugyanis, hogy egy csapat csupán az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat idegenben, vagy egy bravúrral eljuthat oda, hogy hétfőn már a bronzcsata lezárásának kapujába érkezzen.
Vezetőedzőnk, Matthias Zollner korábban is hangsúlyozta, és most is tartja: a védekezés minősége döntő tényező lehet ebben a csatában. Láttuk kedden is, hogy a második félidőben milyen sokat hozott ez a "konyhára".
Nagy dolgokat már nem lehet kitalálni. A keddi mérkőzést követően szerdán pihenőt kaptak a játékosok, csütörtökön pedig edzés és videóelemzés szerepelt a programban. Felkészültünk az újabb összecsapásra, és ugyanazzal a kerettel várjuk a meccset, mint kedden. Semmit sem adtunk fel, hiszen mindenki láthatta: sérült játékosunk, Billy Garrett nélkül is legyőzhető a Paks.
Ma valahogy össze kellene rakni a múlt szombati nyitány első húsz percét és a keddi folytatás második félidejét – akkor kijöhetne egy bravúr Pakson, az Atomvárosban, ami nagyot szólna.
A találkozó előtt Takács Milán osztotta meg gondolatait:
Pakson is: Hajrá, Zete!
Hétfőn pedig mindenkit várunk a negyedik mérkőzésre, ami immár biztosan az utolsó hazai fellépésünk lesz ebben a szezonban.
2025. május 23. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás