Pályán az utánpótlás

Utánpótlás csapataink közül az U16/B együttesünk játszott hazai pályán, míg az U14-es együttesünk Baján vett részt a serdülő főtábla első fordulójában. 

U 16 kadett, regionális bajnokság, alapszakasz: 

Zalakerámia ZTE KK B – Győri KC 56-90 (19-24, 14-22, 4-22, 19-22)

Zalaegerszeg, Ostoros Károly-csarnok. 

Zalakerámia ZTE KK B: Boncz 15, Aranyosi 6, Kakas 4, Rékli 11/3, Röszler 7/3. Csere: Bánfi 5/3, Kámán, Rinkó 2, Gombkötő 6, Kovács, Vértes. Vezetőedző: Bodrogi Csaba. 

Bodrogi Csaba értékelése: - Az eddigi ellenfeleink közül ezen a mérkőzésen mutatkozott meg a legerősebben a jellemzően egy évnyi korkülönbség. A győri csapat magasabb, erősebb játékosokból állt, ennek ellenére a mérkőzés elején bátrabban játszottunk a megszokottnál. Tulajdonképpen 15 percig nagyon jól tartottuk magunkat. Az addig látottakkal elégedettek lehettünk, remekül kompenzáltuk a fizikai fölényét az ellenfélnek, gyors mozgásokkal támadtunk és a védekezésben harcosan küzdöttek a gyerekek. A harmadik negyedben rossz ritmusban és gyenge hatékonysággal játszottunk, de azt követően az utolsó negyedben sikerült változtatni és egyenrangú ellenfélként teljesíteni.

Galéria a képre kattintva

U 14 serdülő, országos főtábla, 1. forduló, Baja: 

Zalakerámia ZTE KK „A”– Atomerőmű GYKSE „A” 82-34  (31-9,  13-11,  21-8, 17-7) 
Zalakerámia ZTE KK „A”:  Szabó Zs. 4,  Kása 7, Domján 2, Károlyi 20, Adrovicz 16/3.  Csere: Hart 10, Kámán, Bek 9/3, Némethy 2, Martonics 4, Lovasi 8, Horváth L. Vezetőedző: Hanzséros Alajos

Zalakerámia ZTE KK „A” – Basket Baja SE 44-52 (10-12, 6-16, 16-10, 12-14)
Zalakerámia ZTE KK „A”: Szabó Zs. 6, Kása 2, Domján, Károlyi 21, Adrovicz 5. Cserre: Hart 10, Kámán,  Bek, Némethy, Martonics, Lovasi, Horváth L. Vezetőedző: Hanzséros Alajos. 

MAFC „A” – Zalakerámia ZTE KK „A” 77-25  (14-7, 22-7, 21-8, 20-3) 

Zalakerámia ZTE KK „A”:  Szabó Zs.,  Kása 2, Domján, Károlyi 12, Adrovicz 1. Csere: Hart 1, Kámán, Bek 3, Némethy, Martonics 2, Lovasi 4, Horváth L. Vezetőedző: Hanzséros Alajos. 

Hanzséros Alajos értékelése a három találkozójukról: - A főtábla első fordulójának nyitányán jó játékkal győztünk az Atomerőmű csapata ellen. A hosszú utazást követően a keret minden tagja jól és eredményesen játszott! A második mérkőzést játszottuk a Bajával. A jó kezdést követően a második negyedben volt egy rövidzárlat, amikor 12 ponttal elment az ellenfél. A harmadik negyedben nagyot harcoltunk, de két labdánál közelebb nem kerültünk a hazai pálya előnyét élvező házigazdához. A harmadik találkozó előtt a serdülő magyar mezőny egyik legjobbját az eredményei alapján „ismertük”. A kiváló adottságokkal rendelkező és jól felkészített MAFC ellen jól küzdöttünk - kiemelendő Károlyi Zalán -, de meg kellett emelnünk a képzeletbeli kalapot.

2023. február 2. Zalakerámia ZTE KK 


 

Megosztás