Pályán az utánpótlás – Fontos meccseket is nyertek fiataljaink

U19 junior bajnokság, alapszakasz, főtábla „D” csoport, 8. forduló, Szolnok:
Szolnoki KA – Zalakerámia ZTE KK 64–70 (12–18, 22–18, 15–16, 15–19)

Zalakerámia ZTE KK: Gérczei 4, Tóth Á. 5, Török-Papp 11/3, Ruzsics 20/6, Szalai K. 4. Csere: Rékli, Martonics 3/3, Károlyi 17/3, Györe 2, Molnár 4/3. Vezetőedző: Bodrogi Csaba.

Bodrogi Csaba értékelése:
– A mérkőzésnek nem volt tétje egyik csapat részéről sem. Ettől függetlenül motiváltan készültünk, szerettünk volna revansot venni a hazai vereségünkért, ugyanakkor ez a mérkőzés is megmutatta, hol tartunk. Az eddigi mérkőzéseink nagy részén sajnos sok hiányzóval kellett kiállnunk, ez megmutatkozott a helyezésünkben is, mivel fontos hazai mérkőzéseken maradtunk alul a riválisainkkal szemben. Mióta kevesebb hiányzóval – főleg az alapembereinket illetően – tudtunk készülni és szerepelni, a játékunk is biztatóbb lett. Éppen ezért volt fontos felmérő ez a mérkőzés, mivel a Szolnok eddig veretlen volt a csoportunkban. A mérkőzés végig kiélezett volt, szerintem nagy részében a kezünkben tartottuk az irányítást, még akkor is, ha csak minimális előnnyel rendelkeztünk. Nagyon sok eladott labdánk volt, ráadásul gyengén dobtuk a büntetőket, ennek ellenére tudtunk nyerni, pedig az ellenfélnek több rádobása volt, de mi a befejezéseknél pontosabbak voltunk. Csapatjátékban egyértelműen előreléptünk, ezt mutatja a magas gólpasszszámunk is. Sokkal kontrolláltabb játékot mutattunk a csoport utolsó mérkőzésein, így tudtunk az első két helyezett csapat ellen is idegenben nyerni. Ezzel az alapszakasz befejeződött számunkra, remélem, a folytatásban nem lesz ennyi sérült és beteg játékosunk, és akkor minőségi edzésekkel és mérkőzésekkel tudunk fejlődni, valamint elérni a céljainkat.

U16 kadett bajnokság, főtábla, alapszakasz, D csoport, Székesfehérvár:

DKKA/A – Zalakerámia ZTE KK 89–80 (26–19, 16–18, 21–26, 26–17)

Zalakerámia ZTE KK: Péter L. 21, Szabó Zs. 20, Németh 3/3, Török 9, Lovas Bán 3. Csere: Márton B. 10, Hunyadi 10/6, Sulyok 2, Csonka 2, Viant, Takács, Kovács D. Edzők: Bödör Ferenc, Németh Csaba.

Bödör Ferenc értékelése:
– Előttünk volt a lehetőség, sajnálom, hogy nem tudtunk élni vele. Huszonnyolc eladott labdával – amelynek nagy része nem is volt kikényszerített – és közel húsz kihagyott, ajtó-ablak közeli helyzettel nem is érdemeltük meg a győzelmet. Csak magunknak köszönhetjük, semmiféle más kifogást nem érdemes előhozni. Az utolsó negyed elején nagy kínkeservesen meg tudtuk fordítani az állást, de ezzel körülbelül el is lőttük a puskaporunkat. Nem maradt más hátra, mint gratulálni az ellenfelünknek.

U14 serdülő, regionális bajnokság, 3. forduló, Szombathely:

Zalakerámia ZTE KK/B – Kanizsai Kosárlabda Klub 75–36 (22–7, 34–9, 13–12, 6–8)

Zalakerámia ZTE KK/B: Jokhel 15, Jónás 2, Szak 4, Bezlay 6, Horváth Cs. 4. Csere: Bertók 4, Bencze L. 12, Sinka 14, Adrovicz, Szabó B. 8, Spilák, Madár 6. Vezetőedző: Kovács László.

Ifjú Sólymok/A – Zalakerámia ZTE KK/B 30–82 (8–21, 10–21, 6–23, 6–17)

Zalakerámia ZTE KK/B: Fábián K. 10, Adrovicz, Jokhel 14, Jónás 12, Szabó B. 3. Csere: Szak 18, Bezlay, Horváth Cs. 4, Bertók, Bencze L. 16, Sinka 7, Andrasek 2, Ouldamar A. Vezetőedző: Kovács László.

Kovács László értékelése:
– A nagykanizsai csapat ellen nem hibátlan, de jó védekezéssel és sok indítással már félidőre negyvenpontos előnyt szereztünk. A második félidőben azok a játékosaink kaptak játék- és bizonyítási lehetőséget, akik általában kiegészítő szerepet játszanak. Védekezésük rendben volt, de a pontszerzés nem ment. Az Ifjú Sólymok „A” csapata ellen sokkal jobban pörögtünk, mint az előző fordulóban. Kevés hibával, jól védekeztünk, különösen a második félidőben. Ezúttal végig magabiztosan játszva győztünk.

U11 kenguru bajnokság, B csoport, 3. forduló, Zalakaros:

Zalakerámia ZTE KK/A – Kanizsai Mókusok 81–38 (23–8, 24–17, 15–5, 19–8)

Zalakerámia ZTE KK/A: Kajári 5, Fábián M. 15, Pálos 3, Takács D. 17/3, Rózsás 1. Csere: Horváth M. 10, Pető-Zimonyi 16/3, Takács B. 10, Szekeres 3/3, Kálmán 1, Soós. Vezetőedző: Ambrus Péter.

Ambrus Péter értékelése:
– Rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk a forduló előtt. Egy betegséghullám miatt csak három-négy játékossal tudtunk edzeni, végül sikerült összerakni egy csapatot, amellyel nekivágtunk a mérkőzéseknek. A lányok ellen végig uraltuk a mérkőzést, és végül szép győzelmet szereztünk.

Zalakerámia ZTE KK/A – Ifjú Sólyomfiókák 84–36 (11–3, 28–14, 22–8, 23–11)

Zalakerámia ZTE KK/A: Kajári 5/3, Fábián M. 21, Pálos 1, Takács D. 8, Rózsás 2. Csere: Horváth M. 11, Pető-Zimonyi 18, Takács B. 16, Szekeres 1, Kálmán, Soós 1. Vezetőedző: Ambrus Péter.

Ambrus Péter értékelése:
– A második mérkőzésen nehezen indult a pontgyártás, hiába voltak üres helyzeteink, rengeteg dobást hibáztunk. Sok labdát szereztünk, helyenként jól védekeztünk, de sokaknál érződött a betegség. Összességében nagy különbséggel tudtunk nyerni, amivel visszakerültünk az A csoportba. Gratulálok a csapatnak!

2025. december 19. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás