Pályán az utánpótlás. taroltak a serdülők, küzdöttek a kenguruk

U16 Kadett Bajnokság – Főtábla, alapszakasz, D csoport, Sopron.

Soproni Sportiskola/B – Zalakerámia ZTE KK 58–96 (18–28, 13–19, 21–19, 6–30)

Zalakerámia ZTE KK: Péter L. 26, Szabó Zs. 22, Németh G. 7/3, Török 13, Kovács D. 3. Csere: Lovas Bán 2, Márton B. 6, Hunyadi 2, Horváth L., Takács 2, Csonka 10, Viant 3. Edzők: Bödör Ferenc, Németh Csaba.

Bödör Ferenc értékelése:
– Sajnos beleestünk abba a hibába, hogy azt gondoltuk, a nagy arányú hazai győzelem után most is könnyű dolgunk lesz. Hát nem volt… A soproni fiatalok nagy vehemenciával vetették bele magukat a küzdelembe, és így elég magas tempójú mérkőzés kerekedett, amelyben a dekoncentráltság hatványozottan mutatkozott meg az eladott labdák és a nagy számú kihagyott közeli helyzet miatt. Ugyan 10–15 ponttal vezetgettünk, a játékunk egyáltalán nem volt meggyőző. Az utolsó negyed elején kellett egy dörgedelmes, négy mondatos időkérés, amely után már az a mentalitás tért vissza, amely eddigi mérkőzéseinken jellemző volt ránk. Igaz, a soproni csapat ekkorra már el is fáradt. Tanulságos este volt, talán még jókor jött, hiszen jövő héten jóval nagyobb feladat vár ránk, és ez a teljesítmény ott nem lesz elég.

U14 Serdülő – Regionális Bajnokság, 2. forduló, Szombathely.

Zalakerámia ZTE KK/B – Győri KC/B 146–30 (33–8, 38–11, 30–7, 45–4)

Zalakerámia ZTE KK/B: Bencze L. 21, Sinka 27, Szak 11, Bezlay 12, Szabó G. 8. Csere: Horváth Á. 6, Fábián 5, Jokhel 9, Jónás 28, Szabó B. 9, Madár 6, Horváth Cs. 4. Vezetőedző: Kovács László.

Zalakerámia ZTE KK/B – Ifjú Sólymok/A 71–39 (14–8, 30–18, 9–12, 18–1)

Zalakerámia ZTE KK/B: Horváth Á. 8, Fábián 5, Jokhel 10, Jónás 2, Horváth Cs. Csere: Bencze L. 17, Sinka 8, Szak 15, Bezlay 4, Szabó G. 2, Madár 6, Szabó B. Vezetőedző: Kovács László.

Kovács László értékelése:
– Nem volt célunk, hogy megalázzuk az ellenfelet az első mérkőzésen, amikor 146 pontot dobtunk, pedig korban idősebbek és magasabbak voltak. Egyetlen másodpercig sem támadtuk le őket egész pályán, sőt félpályán sem, a második félidőben pedig igyekeztem pihentetni a kezdőket. A győri gyerekek nem találták a védekezésünk ellenszerét, rengeteg labdát adtak el, amiből sok indításos kosarat szereztünk. A szombathelyiek ellen harmadszor játszottunk idén, így számukra már nem volt meglepő a játékstílusunk. Védekezésük sokkal agresszívebb volt, három negyeden keresztül szenvedtünk. A különbség csak az utolsó negyedben nőtt meg. A nagy arányú győzelem ellenére tanulságos mérkőzés volt.

U11 Kenguru Kupa – 2. forduló, A csoport, Szombathely.

Zalakerámia ZTE KK/A – Körmendi Törpördögök/A 48–108 (11–26, 17–35, 8–17, 12–30)

Zalakerámia ZTE KK/A: Takács B. 9, Fábián M. 4, Pető-Zimonyi 12/3, Takács D. 2, Rózsás 1. Csere: Horváth M. 11/6, Delacasse 6, Kovács M. 1, Szekeres 1, Kajári, Soós 1.
Vezetőedző: Ambrus Péter.

Ambrus Péter értékelése:
– Betegségekkel küzdve vágtunk neki a fordulónak a legerősebb csoportban. Tudtuk, hogy a Körmend jóval erősebb kerettel bír, személyesen megtapasztalva pedig még jobban érződött a különbség. Célunk velük szemben az, hogy az év során egyre közelebb kerüljünk hozzájuk.

Zalakerámia ZTE KK/A – Ifjú Sólymok/A 54–74 (9–13, 22–25, 11–12, 12–24)

Zalakerámia ZTE KK/A: Takács B. 1, Fábián M. 11, Pető-Zimonyi 11/3, Takács D. 11/3, Rózsás. Csere: Horváth M. 5, Delacasse 12, Kovács M., Szekeres 1, Kajári 2, Soós.
Vezetőedző: Ambrus Péter.

Ambrus Péter értékelése:
– A Szombathely elleni mérkőzés döntötte el, ki marad az A csoportban. Hiába volt meccsszünet, enerváltak voltak a fiúk. A védekezésben vétettük a legtöbb hibát, ezen kell a legtöbbet javulnunk. Tíz ponton belül volt az eredmény sokáig, de sérülés is hátráltatott bennünket, így lett nagyobb a különbség. A 4. fordulóban találkozunk velük ismét, ott már pontszámítás is lesz.

U11 Kenguru Kupa – 2. forduló, D csoport, Zalaegerszeg.

Zalakerámia ZTE KK/B – Zalaegerszegi KTE 45–44 (4–14, 14–12, 14–7, 13–11)

Zalakerámia ZTE KK/B: Rétyi 18, Zsebők 12, Babati 5, Kálmán L. 3, Bálizs 2. Csere: Hajas 2, Szabó H. 2, Vilman 1, Tóth Koós Dániel, Mondai, Tóth Koós Dávid, Horváth H. Vezetőedző: Ambrusné Bacsárdi Szilvia.

Ambrusné Bacsárdi Szilvia értékelése:
– Ez volt a csapat minden játékosának első bajnoki mérkőzése, ezért különösen örömteli, hogy így is sikerült győznünk, sok beteg játékos ellenére. Az első negyed megszeppenése után harcosan védekeztünk, sok labdát szereztünk, és mindenki hozzátett a sikerhez.

Hévíz SK – Zalakerámia ZTE KK/B 53–29 (22–2, 15–12, 10–5, 6–10)

Zalakerámia ZTE KK/B: Rétyi Z. 9, Babati 4, Mondai 4, Horváth H. 3, Zsebők 3. Csere: Tóth Koós Dávid 2, Kálmán L. 2, Szabó H. 1, Bálizs 1, Vilman, Varga, Hajas. Vezetőedző: Ambrusné Bacsárdi Szilvia.

Ambrusné Bacsárdi Szilvia értékelése:
– Az első mérkőzés izgalma és az egymeccses szünet elég volt ahhoz, hogy fejben és lábban is elfáradjunk. Dekoncentráltan játszottunk, és az első negyedben már eldőlt a különbség. Az ellenfél gyors játékot mutatott, sokat tanultunk belőle. Ebben az évben a fejlődés a fő cél, nem az eredmény.

Fotó: Jóna István

2025. december 1. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás