Polster Attilának sokat jelent a klub

Együttesünk fiatal játékosa, Polster Attila sorozatban a harmadik szezonjára készül felnőtt  csapatunkban, aki szintén várja már, hogy végre elkezdődjön a közös munka és a felkészülés. 

Nehéz volt meghozni a döntést hogy maradj, és milyen szempontok alapján hoztad ezt meg?  – kérdeztük a 22 éves, 203 cm magas kosarasunkat. 

-Nagyon örültem, amikor megkerestek a klub vezetői, hogy továbbra is számítanának rám. Mivel nagyon sokat jelent nekem a klub, ami egyben a nevelőegyesületem is, így nem volt kérdés, hogy aláírok még egy szezonra. Jó érzés, hogy az új szakvezetés is tervez velem a következő szezonban.

Hétfőn elkezdi a csapat a felkészülést. Várod már? 

-Hogyne várnám, és kíváncsi vagyok az új csapattársakra is. Remélem, hogy hosszú idő után olyan teljesítményt tudunk nyújtani, amelyre a csapat és a szurkolók is büszkék lehetnek.

Az elmúlt szezonban viszonylag kevés játéklehetőséget kaptál. Mit vársz most a következő szezontól, és miben érzed, hogy előbbre kellene még lépned a több játékperc érdekében? 

-Úgy érzem, hogy védekezésben kell sokat fejlődnöm, hiszen itt érzek lemaradást. Ebben akarok sokat  előre lépni az edzéseken is, mert ha ez sikerül, akkor értelemszerűen a játékom is stabilabb lehet. Ha ez megvan, akkor több lehetőséget tudok kiharcolni a mérkőzéseken is.

2022. július 26. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás