Quenton DeCosey csapatunk új játékosa

Hátvéd/bedobó poszton erősített csapatunk, ugyanis aláírta szerződését Quenton DeCosey. Új játékosunkról Puskás Artúr szakmai igazgatónk így nyilatkozott klubunknak:

"Quenton személyében egy komoly európai tapasztalattal rendelkező játékos csatlakozik hozzánk. Remek fizikai paraméterek és letisztult játékstílus jellemzi. Képes labdával és labda nélkül dolgozni támadásban, védekezésben pedig mindhárom mezőnyposzton használható."

A 29. életévében járó, 195 cm magas amerikai játékos Unionban született, aki a Temple Owls Egyetem elvégzése után a 16/17-es szezonban az olasz Treviso csapatában kezdte meg, majd a szintén olasz Chieti csapatában fejezte be első európai szezonját, ezt követően a 17/18-as szezonban a görög elsőosztályú Koroivos csapatában folytatta. A 18/19-es idényben a G-league-ben szereplő Maine Celtics és a Salt Lake City Starts csapataiban szerepelt. A 19/20-as bajnoki évadban visszatért Európába, amikor a szintén görög elsőosztályú Lavrio csapatában 26 perc alatt 12,8 pontot, 4,4 lepattanót és 2,2 gólpasszt átlagolt. A tavalyi 20/21-es szezonban az Aris gárdáját erősítette, ahol 23,6 perc alatt 10,4 pontot, 3,5 lepattanót és 1,4 assistot átlagolt. A jelenlegi szezont a lengyel Start Lublin csapatában kezdte meg, ahonnan november 25.-én távozott.

Új játékosunkkal a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk! Emir Mutapcic vezeteőedző az elkövetkezendő napokban dönt arról, kinek helyét veszi át az új játékosunk, aki a Körmend elleni idegenbeli rangadón mutatkozhat be kék-fehér színekben. 

Sok sikert Egerszegen Quenton!

2021. december 21. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás