Sebastjan Krasovec: "Nagyon motivált vagyok!"

Sajtótájékoztatón mutattuk be csapatunk új vezetőedzőjét, a szlovén Sebastjan Krasovecet, aki négy oroszlányi év után döntött a váltás mellett.

Bencze Tamás, klubunk szakmai igazgatója elmondta, miután elvállalta ezt a feladatot, akkor egy sorrendiséget követett, melyben először a csapat edzőjét kellett megtalálnia, majd vele közösen a csapat többi részét alakítják ki.

–Az edző kiválasztásánál az elsődleges szempont az volt, hogy ismerje a magyar viszonyokat. Sebastjan négy éve Magyarországon dolgozik, sok játékost, köztük a magyarokat is ismeri és a keze alatt az elmúlt négy évben sokat fejlődött az OSE. A másik szempont az volt, hogy a magyar játékosokra is húzóemberként tekintsen és a zalaegerszegi fiatalokat is jó érzékkel használja -mondta Bencze Tamás.

A csapatépítéssel kapcsolatban elhangzott, hogy először a magyar játékosok kiválasztásán, leigazolásán dolgoznak, majd ezt követően a külföldi játékosok igazolása történik majd.

-Meglátásom szerint egy edző akkor tud igazán felelősséget vállalni az általa vállaltakért, ha azokkal dolgozik, akikkel szeretne. Szabad kezet kap Sebastjan Krasovec a játékosok kiválasztásában, de folyamatosan egyeztetve velünk és persze figyelnünk is kell, hogy ne lépjük túl a keretre szánt összeget sem -  tette hozzá a szakmai igazgató.

Sebastjan Krasovec vezetőedzővel egy plusz egy éves szerződést kötött klubunk. A szlovén mester megköszönte Bencze Tamásnak és a menedzsmentnek, hogy megkapta a lehetőséget, majd a váltással kapcsolatban elmondta: az Oroszlányban töltött négy évre úgy tekint, mint egy olimpiai ciklusra, amely lejárt és új kihívásokat keresett. 

–Nagyon motivált vagyok. A felvázolt elképzelések, ötletek tetszettek és úgy gondolom, tudok segíteni abban, hogy jobb csapat épüljön Zalaegerszegen - mondta Krasovec mester.

A másodedzői feladatokat Baki Gergely fogja ellátni a jövőben, de immár Heinrich Róbert nélkül, akire új feladat vár.

–Az elmúlt szezonhoz hasonló szerepkörben fogok dolgozni, annyi kiegészítéssel  a videóelemzés és videókészítés is az én feladatom lesz -   említette a sajtótájékoztatón  szintén jelen lévő Baki Gergely. - A legjobb tudásom szerint szeretném segíteni Sebastjan munkáját, hogy közösen léphessünk előre és sikeres szezont produkáljunk.

Heinrich Róberttel kapcsolatban Bencze Tamás elmondta, hogy a klub nagyon sokat köszönhet neki, hiszen többször is beugró edzőként eredményesen segítette a csapatot.

–A jövőben utánpótlás-koordinátorként számítunk Heinrich Róbertre, akinek a feladata az utánpótlás csapatok edzőinek a kontrollálása és segítése lesz, valamint a fiatalok egyéni képzésében is fontos szerepet kap.  

Bencze Tamás a keret kialakításával kapcsolatban elmondta, hogy a  folyamat elkezdődött és a  magyar  mag összetételétől is  függ, hogy négy,  vagy öt légióst igazolunk. Az elmúlt szezonban a csapat kötelékébe tartozó magyar kosarasok közül egyelőre  még senkivel nem állapodtak meg,  az majd a vezetőedző döntése lesz, hogy a jövőben számít-e valamelyikükre. 

A csapat a tervek szerint  augusztus elején kezdi meg a felkészülést az új szezonra.

2022. június 3. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás