Nem ez az első alkalom, hogy csapatunk egy közösségként egy jó ügy mellé áll, és megpróbál segíteni. Csapatkapitányunk, Tóth Ádám közbenjárására támogatást szeretnénk gyűjteni a zalaegerszegi hatéves Nolen gyógykezeléséhez, aki leukémiával küzd. A nemes üggyel kapcsolatban Tóth Ádám osztotta meg gondolatait:
„Hiszek a közösség erejében, és szeretnék hozzátok fordulni egy nemes ügy érdekében. A ZTE szurkolói, nézői és barátai mindig is fantasztikus összetartásról tettek tanúbizonyságot, és most ismét egy kis hősnek van szüksége ránk. Egy zalaegerszegi édesanya hatéves kisfia, Nolen jelenleg egy igazán nagy csatát vív – leukémiával küzd. Nap mint nap hatalmas erővel és bátorsággal harcol, hogy visszakaphassa gondtalan, boldog gyermekkorát.
Családapaként és csapatkapitányként is hiszem, hogy együtt hatalmas dolgokra vagyunk képesek.
Ha összefogunk, reményt adhatunk Nolennek és családjának ebben a nehéz időszakban. Köszönöm, ha bármilyen formában segítetek – akár egy megosztással, akár támogatással!
Minden apró gesztus számít!
Nolen saját adományvonalán keresztül bárki, bármilyen összeggel tudja támogatni, én pedig saját mezemet szeretném licitálásra felajánlani!”
Tóth Ádám mezét licitre bocsátjuk, amelyre közösségi oldalunkon, a kiemelt cikk alatt lesz lehetőségük szurkolóinknak.
A mez kikiáltási ára 50.000 Ft, a licitálók 10.000 Ft-os licitlépcsőkkel emelhetik az árat. A licitálást 2025. március 14-én 12:00-kor lezárjuk, ezt követően pedig kiértesítjük a legtöbb licitet adó személyt vagy céget.
Terveink szerint, ha a licit nyertese is beleegyezik, akkor a 2025. március 16-i Zalakerámia ZTE KK–DEAC összecsapás feldobása előtt ünnepélyesen adnánk át Tóth Ádám mezét.
Természetesen azoknak is van lehetősége segíteni, akik nem szeretnének részt venni a licitálásban – bármekkora összeggel támogathatják Nolent és családját az alábbi bankszámlaszámra történő utalással:
Banki átutalás adatai: Kosztyu Ádám Emlékére… Alapítvány – Adománybankos támogatás céljából elkülönített számla
• Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)
• IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000
• SWIFT/BIC: OTPVHUHB
• Közlemény: NOLEN131
További információ: Adománybank kampányoldal
Fogjunk össze, és segítsük Nolen gyógykezelését!
2025. március 4. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás