Sekou Wiggssel erősít csapatunk

Klubunk, sokat mérlegelve úgy döntött, hogy változást eszközöl a játékos keretben.

A 3/2-es poszton bevethető új amerikai játékosunk az egyetemi éveit követően a fehérorosz Tsmoki Minsk csapatánál kezdte európai karrierjét, majd megfordult a Westchester Knicks gárdájában is (New York Knicks G-league-es csapata. A 2019/20-as szezont az olasz másodosztályban szereplő Kleb Ferrara csapatában töltötte, ahol 24 mérkőzésen 33 perc alatt 18,2 pontot, 4 lepattanót, 2,5 assistot átlagolt.

Wiggs a mai nap folyamán átesett az orvosi teszteken, így délután már edzésbe állhat, a szerdai Körmend elleni hazai mérkőzésen pedig bemutatkozhat csapatunkban.Sekou Wiggssel a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk.

Ezzel együtt Ante Delassal kezdeményeztük a szerződése közös megegyezéssel történő megszüntetését. Ante Delasnak köszönjük a csapatért tett erőfeszítéseit, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

2021. január 31. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás