Serdülő csapatunk negyedik helyen végzett a B döntőben

Körmenden rendezték meg az serdülő bajnokság B döntőjét, melyben a Zalakerámia ZTE KK/A együttese is ott lehetett.

A Czeglédi Károly vezetőedző irányította U14-es korosztályú csapat egy győzelemmel és két vereséggel zárt, így a B döntő 4. helyén végzett.

- Az országos B döntő is akkora hullámzásokat, magasságokat és mélységeket hozott, mint az egész mögöttünk hagyott bajnoki év – értékelte fiataljaink szereplését Czeglédi Károly, az együttes vezetőedzője. -  Részben reális a végső bajnoki helyezésünk, de nagyon nagy hiányérzet van bennem itt a bajnokság végére. Nem tartom irreálisnak azt a véleményt, miszerint sokkal előrébb is végezhettünk volna a bajnokságban. Nem élem meg túl boldogan ezt a zárást, sok maradt benne ebben az évben. A bajnoki év sok általános és konkrét tapasztalatot hozott, úgy gondolom ezen tapasztalatokat fel kell dolgozni az előttünk álló időkben majd

KASI/A – Zalakerámia ZTE KK/A 71 – 98  (14-30, 18-16, 20-26, 19-26)

Zalakerámia ZTE KK/A: Bencze G. 50/6, Szőllős 11, Zsédely 2, Péterfi, Agárdi 2. Csere: Halász, Szalai Z. 13, Nagy M. 10, Németh B. 8, Némethy G. 2, Gyalogh, Németh R. Vezetőedző Czeglédi Károly.

Zalakerámia ZTE KK/A – Soproni Sportiskola KA 86 – 88 (31-22, 10-24, 27-26, 18-16)

Zalakerámia ZTE KK/A: Bencze G. 59/6, Szőllős 15, Zsédely, Péterfi, Agárdi. Csere: Halász, Szalai Z. 4, Nagy M. 4, Németh B. 2, Némethy G. 2, Gyalogh, Németh R. Vezetőedző Czeglédi Károly.

Zalakerámia ZTE KK/A – Újpest-MT/A 57 - 87 (14-28, 8-24, 18-18, 17-17)

Zalakerámia ZTE KK/A: Nagy M. 25/9, Szalai Z. 6/3, Halász, Péterfi 2, Agárdi. Csere: Szőllős 14/6, Zsédely, 4, Gyalogh, Németh B. 2, Némethy G. 2, Németh R. Vezetőedző Czeglédi Károly.

2026. június 10. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás