Sok változás jöhet a kosárlabdasportban, de még nagy a bizonytalanság

Közel két hónapja állt le a kosárlabda élet a koronavírus-járvány miatt. Az MKOSZ felfüggesztette, majd lezártnak nyilvánította a 2019-2020-as szezont. A csapatok próbálnak a lehetőségek szerint fennmaradni és építkezni. A csapatunknál, ahogy a többieknél is bizonytalan a jövőkép, de a terv természetesen az, hogy minél ütőképesebb keret alakuljon a következő szezonra. az elmúlt időszakról Stárics Kornél ügyvezetővel beszélgettünk:

-Felemás érzései vannak az embernek, ha erre a csonka szezonra visszagondol. Olyan dolgok történtek, hogy azt ember azt hiszi csak álmodta az egészet. Értékes vendég győzelmekkel és bosszantó hazai vereségekkel kezdődött a szezon, majd történt egy sajnálatos autóbaleset, ami után muszáj volt irányító poszton meglépni a cserét, mivel nem volt látható, hogy mire lett volna 100 %-os állapotban Manny. Hosszas keresgélés után – és mondhatom, hogy az eddigi legkomolyabb tárgyalássorozat végén – sikerült átigazolni Justin Bibbinst egy szerb csapattól. Nehéz szezon közben – főleg abban az időszakában – meghatározó játékost találni, ezért próbáltunk minden lehetséges kockázatot kiküszöbölni. Olyan játékost szerettünk volna idehozni, aki játékban van, meghatározó, és elindítja a csapatot a helyes úton. Úgy gondolom jó döntést hoztunk. Úgy tűnt, hogy ez kellett ahhoz, hogy stabilak legyünk, utólag kiderült, hogy más dolgokban is változtatni kellett. Vezetőedzőt cseréltünk a bajnokság kellős közepén, amire itt Zalaegerszegen nem mostanában volt példa. Szintén hosszas keresgélés után egy olyan szakembert választottunk ki, aki korábban sokat foglalkozott fiatalokkal, minőségi munkára éhes volt, és elfogadta azt, hogy nincs lehetőségünk további légióscserére. Szigorú volt, de hamar megtalálta a hangot a srácokkal és elkezdett működni az, amit mindenki látni szeretett volna. Szurkolóink ebben az időszakban sokat segítettek neki és az egész Csapatnak, amiért nagy köszönettel tartozunk nekik.

Majd váratlanul jött egy olyan dolog, amire nem lehet felkészülni. Több hónapnyi munka egy pillanat alatt „elszállt”. Azt, hogy mire lehetett volna képes a ZTE az idei szezonban, már nem fogjuk megtudni. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy remek emberek alkották az idei csapatot, gondolok itt játékosra, edzőre, orvosra, masszőrre, fizioterapeutára, irodai dolgozóra egyaránt. Nagy köszönettel tartozunk feléjük is!

Mi történt a bajnokság lezárása óta?
-Gyorsan kellett reagálni, gyorsan kellett olyan döntéseket meghozni, amivel senki nem számolt a szezon elején. Muszáj volt, mivel napról napra változott a helyzet a koronavírus járvány miatti intézkedések miatt. A szezon végén lejáró szerződéssel rendelkező játékosok esetén idő előtt közös megegyezéssel megszűntettük szerződéseiket, ugyanezt tettük vezetőedzőnk esetében is. A jövőre szerződéssel rendelkező Szabó Zsolt esetében módosítottunk a szerződésén. Szerencsére mindenki korrektül állt a helyzethez, és mindkét fél számára elfogadható döntések születtek.
Külföldi munkavállalóink tekintetében viszont a hazajutás sem volt egyszerű. Williams, Johnson és Bibbins könnyedén haza tudtak repülni, viszont Agafonov-ot az ukrán határig, Nazor edzőt pedig a horvát határig tudtuk csak szállítani.

Előre kell tekinteni, ezt mindenki így gondolja, de nem egyszerű a helyzet. Lehet –e egyáltalán tervezni a következő időszakra? 
-Ezt sajnos még nehéz megmondani. A koronavírus okozta járvány negatív gazdasági hatása nem megbecsülhető. Bevételeink nagy részét a szponzori- reklámtámogatások, TAO bevételek, jegybevételek, valamint az önkormányzati támogatás teszi ki. Sajnos érezzük, hogy mindenkire negatív hatást gyakorol, egyenlőre várjuk, hogy mi fog történni.  A hazai vállalatok és vállalkozások célja jelenleg a saját életben maradásuk fenntartása, valamint a munkavállalóik megtartása. Aki ebben a helyzetben is a sport mellé áll azt „duplán” meg kell becsülni. Névadó szponzorunkkal a Zalakerámia Zrt.-vel idén jár le a 3 éves szerződésünk, melynek meghosszabbításával kapcsolatosan annyit megemlíthetek, hogy pozitív tárgyalások folynak, és bízunk benne, hogy nemsokára bejelenthetjük a hosszabbítást is.

Közel 5 év alatt sikerült felépíteni egy rendszert, ami működött. Nem voltak tartozásaink, egyetlen egy hónapban sem késtek a fizetések. Mondhatom, hogy nálunk nyugodtan, mindenki csak a saját munkájára koncentrálva tudott dolgozni. Az biztos, hogy a jövőben sok minden meg fog változni, de egyelőre még sok bizonytalan dolog van. TAO támogatásokat valószínűleg egyre nehezebb lesz összegyűjteni, szponzoroknak szintén mielőbb át kell vészelni ezt az időszakot, valamint a városra gyakorolt hatásokat sem ismerjük még pontosan. Ha ezeket a dolgokat tisztán látjuk, utána lehet konkrétan építeni a jövőt, a jövő csapatát. Reméljük ez mielőbb meg fog történi. Bizonytalan a bajnokság kezdete, bizonytalan az USA-ból való utazás megnyitása, nem tudni, hogy lehet-e néző előtt mérkőzést rendezni, nem beszélve az ezekkel együtt járó gazdasági hatásokról. Az mindenesetre biztos, hogy a következő év nem a hatalmas célokról, hanem a jövőhöz elengedhetetlen alapok újbóli kiépítéséről, felépítéséről fog szólni. Szeretnénk több fiatalt, több Zalához köthető fiatalt a csapatban látni. Az, hogy hány légióssal fogunk nekivágni a szezonnak, lehet, hogy csak a nyár vége fele tudjuk eldönteni anyagi helyzetünket ismerve. Jövőre Szabó Zsoltnak és Simó Bencének, az U20-as csapatunk kiválóságának van szerződése az idei csapatból. A fiatal magyar játékosokkal való tárgyalásokat szeretnénk május végéig lezárni, majd ezt követően bejelenteni őket.

Reméljük kedvezően alakul majd a vírushelyzet és visszatérhet a kosárlabdaélet a megszokott medrébe. 

2020. május 11. Zalakerámia ZTE KK
 

Megosztás