Szakmai indokok döntöttek

Mint beszámoltunk róla, eldőlt valamennyi elődöntős mérkőzés időpontja. Csapatunk a címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesével száll harca az elődöntőben a fináléba kerülésért.

A párharc nyitányának hivatalos dátuma május 3. szerda, ugyanaz a nap, amikor a ZTE FC labdarúgó csapata a MOL Magyar Kupában a Budafok ellen szeretné megszerezni történetének első kupagyőzelmét.

Klubunk annak érdekében, hogy az egerszegi drukkerek mindkét mérkőzésen, a helyszínen bíztassák kedvenceiket és a két mérkőzés ne ütközzön egymással, kéréssel fordult a szombathelyiekhez, hogy Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Zalakerámia ZTE KK elődöntő első mérkőzését egy nappal korábban, kedden rendezzék meg. A Falco KC ebbe nem tudott belemenni, hiszen U20-as együttesük bejutott a nyolcas fináléba, ami ezen a héten csütörtöktől vasárnapig zajlik és több olyan fiatal szerepel csapatukban, akik az U23-as szabálynak megfelelően rendszeresen pályára lépnek a felnőtt együttes mérkőzésein. A keddi nyitány miatt egy nap maradt volna az érintett fiatal játékosokkal a közös készülődésre, emiatt a Falco KC nem ment bele az időpont módosításába. Az egy nappal későbbi, vagyis május 4.-i kezdés pedig nem lett volna kivitelezhető, miután a televíziós közvetítés miatt kötött volt a szombati találkozó (május 6., 17.15) időpontja.  

Klubunk a sportszerűséget is szem előtt tartva elfogadta ezt a döntést. Fordított esetben, a szakmai indokokat figyelembe véve, mi is így döntöttünk volna - tájékoztatta honlapunkat Török Róbert, a ZTE KK Kft. ügyvezetője.

2023. április 24. Zalakerámia ZTE KK
 

Megosztás