Szerdán, Körmenden vívhatjuk ki végleg a bennmaradást

Rendkívül fontos volt az elmúlt hét csapatunk életében. A szerdai, NKA Universitas Pécs, valamint a szombati, Oroszlány elleni győzelmünk végre meghozta azt az esélyt, hogy már csak egy lépés kell az NB I. A csoportos tagságunk bebiztosítására. 

Azt az egy lépést pedig itt a szomszédban tehetjük meg szerdán 18 órától. Körmenden találkozunk a vasiakkal, akik már korábban megnyugodhattak. Csapatunknak győznie kell, hogy ne az utolsó fordulóra maradjon a döntés. 

- Elvileg mindenkire számíthatok, nincs sérült – kezdte ezzel esélylatolgatását a szerdai mérkőzés előtt Baki Gergely vezetőedzőnk. -  Taktikai kérdésekben belemenni felesleges, és nem is lehet, hiszen a Körmend várhatóan egy felforgatott csapattal áll majd ki. Egy újabb légiósától is elköszönt és sok a sérültjük is. Igazából viszont nekünk inkább saját magunkkal kell foglalkozni a győzelem érdekében. Határozottnak kell lenni és úgy beleállni ebbe a mérkőzésbe, hogy csakis egy végkimenetel legyen, azaz a győzelmünk. Saját erőnkből szeretnénk kivívni a bennmaradást, és nagyon nem akarjunk, hogy a Szeged elleni utolsó fordulóra maradjon a döntés. A múlt heti két győzelem érthetően jobb hangulatot adott a csapatnak, fontos, hogy továbbra is koncentráltak maradjunk és csak a feladatra összpontosítsunk. Méghozzá arra, hogy nyerjünk Körmenden.

Az ugyancsak szerdán rendezendő Oroszlány-Szeged találkozó eredményétől függetlenül akkor maradhatunk benn már szerdán, ha győztesen hagyjuk el Körmendet.

2026. Május 19. ZALAKERÁMIA ZTE KK 

Megosztás