Szintet lépett klubunk és az Inter-Tefu Kft. kapcsolata

Klub

Hétfőn délután Stárics Kornél ügyvezető mutatta be a klub régi-új támogatóját, a zalaegerszegi székhelyű Inter-Tefu Kft.-t. Az ügyvezetőnk elmondta, hogy a cég az elmúlt években is támogatta az egyesületünket, de most egy új szponzorációval, hosszútávú megállapodást kötöttek a felek. 

"Összegében és időtartamában is új támogatói szerződést kötöttünk, amely négy éves időtartamra szól. Ez a hosszú távú szerződés is segíteni fogja a klub zavartalan működését és természetesen szeretnénk sokkal eredményesebben szerepelni a következő szezonokban. Ehhez elengedhetetlenek ezek a támogatói szerződések. Szeretnénk olyan csapat lenni, amire méltán büszkék lehetnek a szponzoraink, tulajdonosaink és szurkolóink." - fogalmazott Stárics Kornél. 

Fuisz Ádám, az Inter-Tefu Kft. ügyvezetője elmondta, hogy már évek óta támogatják a helyi kultúrát és a sportot. A szerződéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy egy cég számára is kiszámíthatóbb egy hosszútávú együttműködés és ez a sportban is igaz. 

A felek aláírásukkal pecsételték meg az új együttműködést ügyvezetőnk pedig egy, a cég nevével ellátott kék-fehér mezt is átadott Fuisz Ádámnak.

A sajtótájékoztatóról videót is készítettünk:

 

2021. június 7. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás