Szponzori megállapodás a Széchenyi István Egyetemmel

Szponzori megállapodást kötött klubunk és a Zalaegerszegi Vívó Egylet a győri Széchenyi István Egyetemmel, melynek létrejöttét a zalaegerszegi városházán jelentették be. A támogatás összege a vívóknál 20 millió, egyesületünknek pedig  30 millió forint, amely egy hosszútávú együttműködés első állomása. 

A bejelentésen Balaicz Zoltán  polgármester köszöntötte a résztvevőket gratulált a feleknek a megállapodáshoz. A Széchenyi egyetemmel kapcsolatban kiemelte, hogy stratégiai partnerként a felsőoktatási és kutatási területen számos közös projekt indult el az elmúlt időszakban, ami a város és az egyetem érdekeit szolgálja. 

Széchenyi István Egyetem részéról dr. Kovács Zsolt elnökhelyettes beszélt az intézmény startégiájáról. Kiemelte, hogy a náluk tanuló hallgatók jelentős része ebből a térségből érkezik Győrbe. A dinamikusan fejlődés egyik újabb lépcsőfoka, hogy ne csak Győrben, hanem Zalaegerszegen is ismertebbé váljanak. Mivel Zalaegerszegen a sport az egyik legnépszerűbb közeg, így ezen keresztül szeretnék elérni az embereket. 

A győri egyetem rektora Prof. dr. Friedler Ferenc elmondta, hogy a régióval együtt szeretnének fejlődni. Kiemelte, hogy a sport olyan tudást és motivációt ad a hallgatóiknak, ami az intézmény sikerességét erősíti. A műszaki- tudományos életben is csapatban kell dolgozni csakúgy, mint a sportkluboknál, hogy eredményesek legyenek.

Az Uni Pro Sport Kft. révén a Széchenyi-egyetemmel között megállapodás ünnepélyes aláírásán klubunkat Török Róbert ügyvezető képviselte, míg a vívókat Darabos Géza a ZVE elnöke.  Török Róbert kollegájához hasonlóan megköszönte a támogatást és örömét fejezte ki, hogy elsőként írhatja alá a Széchenyi -egyetemmel a megállapodást, ami reményei szerint hosszútávú lesz. Hozzátette, hogy az oktatás és a sport felelősségteljes terület, hiszen nem mindegy milyen fiatalokat adnak majd később a társadalomnak. 

Fotó: Katona Tibor

2024. május 22. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás