Szurkolók előtt fogadjuk a Jászberényt

NB1/A

A 2020/2021-es szezon utolsó hazai mérkőzésére készül csapatunk. Szombaton 18 órától nézők részvétele mellett fogadjuk a Jászberény együttesét. A mérkőzést az oltási igazolvánnyal rendelkezők ingyenesen tekinthetik meg. 

Már korábban biztossá vált, hogy ellenfelünk a kieső helyen végez a bajnokságban. Ennek ellenére a jászságiak szeretnének minél több győzelemmel zárni. A két csapat, az aktuális kiírásban, háromszor játszott egymással, kétszer idegenben nyertünk, míg a Jászberény is győzni tudott Zalaegerszegen. 

A szombati találkozó ismét a fiataloknak lesz jó alkalom, hogy a felnőtt csapatban is megmutathassák tehetségüket. Sérülések továbbra is nehezítik a közös munkát. Simon Kristóf térde megsérült Oroszlányban, az ő szereplése kérdéses, míg a többiekről a mérkőzés napján derülhet ki, hogy játszhatnak.

 Az összecsapás előtt fiatal játékosunkat, Simó Bencét kérdeztük az esélyekről:

 

Hosszú idő után újra nézők előtt szerepelhet csapatunk, ami számunkra nagyon fontos.  A mérkőzésre a belépés díjtalan, a beléptetés érkezési sorrendben a két nyugati kapun keresztül lehetséges. Kapunyitás 17 órakor.

A mérkőzésen való részvétellel kapcsolatban az alábbi szabályok érvényesek a szurkolókra:

- A mérkőzés megtekintésére kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával van lehetőség. A védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal együtt (személyazonosító igazolvány, járművezetői igazolvány) jogosít a belépésre.18 éven aluliak felnőtt kísérővel jöhetnek be, olyan személlyel, akinek van védettségi igazolványa.

- A beléptetéskor hőmérséklet ellenőrzés lesz. Azok esetében, akik testhőmérséklete meghaladja a 37,5 °C-ot vagy Covid-19-re utaló tünetei vannak, azokat a szurkolókat nem engedhetjük be a mérkőzésre. 

-  Javasoljuk, hogy egymás egészségét és testi épségét figyelembe véve a nézőtéren a mérkőzések teljes időtartama alatt lehetőség szerint maszkot viseljenek, illetve törekedjenek a távolságtartásra. Emellett kérjük, használják a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőket!

 - A sportolók és szakemberek védelme miatt a kispadok mögötti első 2 sor a nézők számára nem lesz használható.

-  A játékosokkal és a sportszakemberekkel való testi érintkezés tilos!

2021. május 7. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás