Csapatunk a 4. helyen zárta a férfi kosárlabda Tippmix NB I/A csoportos bajnokság 2024–2025-ös szezonját, amivel egy fejezet lezárult.
A bajnoki idény végeztével és az új szezonra való felkészülés jegyében minden csapatnál változások történnek – így van ez nálunk is. Szerződése lejártával távozik vezetőedzőnk, Matthias Zollner. A német szakember 2024. január 29-én vette át a ZTE KK irányítását, és az előző idényben a negyedik helyre vezette csapatunkat. A most véget ért szezonban is a legjobb négy közé jutottunk vele.
A játékoskeretet illetően: a magyar mag tagjai közül, három szezon után, szerződése lejártával távozik csapatunktól Keller Iván, aki mindhárom negyedik helyezett együttesünk tagja volt. A most zárult bajnokságban 37 mérkőzésen lépett pályára, 23 perc alatt 5,8 pontot, 3,6 lepattanót és 1,4 asszisztot átlagolt.
Ugyancsak távozik Takács Martin, aki egy éve szerződött csapatunkhoz. Hasznos játékával (36 mérkőzés, 22,9 perc, 4,8 pont, 2,6 lepattanó, 2,6 assziszt) jelentős szerepet vállalt abban, hogy ismét a legjobb négy közé kerültünk.
Másutt folytatja pályafutását Sitku Márton is. A magas ember számára ez a szezon nem alakult szerencsésen, hiszen a bajnokság közben megsérült, térdműtéten esett át, és a szezon második felében már nem tudott visszatérni a pályára. Addig azonban sokat segített a csapatnak (12 mérkőzés, 10,1 perc, 3,4 pont, 0,3 lepattanó, 0,3 gólpassz).
Távozó vezetőedzőnknek és a játékosoknak köszönjük a csapatért és a klub sikereiért végzett munkájukat, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!
A 2025–2026-os bajnoki szezonra kialakítandó keret és a szakmai stáb összetételéről a jövő héten adunk tájékoztatást.
2025. május 29. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás