Teher nélkül, de éhesen a sikerre! – kezdődik az elődöntő sorozata

Eddig tartott a felkészülés és az erőgyűjtés, hiszen szerdán 18 órakor megkezdődik a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-Zalakerámia ZTE KK férfi elődöntő sorozata, amely az egyik fél harmadik sikeréig tart.
 
Csapatunk heroikus küzdelemben biztosította a helyét a legjobb négy között. Noha a Sopron elleni negyeddöntőnk nem jutott el az ötödik, mindent eldöntő találkozóig, ám mind a négy egymás elleni összecsapás rendkívül feszült volt, nagy küzdelmet és minimális különbségeket hozott. Azonban csapatunk háromszor jobb volt a soproninál, ami az elődöntőt hozta el a Sebastjan Krasovec által irányított együttesünknek.
 
Az elődöntős rivális, a Falco KC egy 3-0-s sorozattal lépett túl a DEAC csapatán, ami a papírformát tükrözi. A szombathelyiek továbbjutása viszont nem múlt el áldozat nélkül, hiszen még a DEAC elleni első találkozón szenvedett súlyos sérülést együttesük amerikai légiósa, Zach Brown. A tengerentúli fiú szezonja ezzel véget is ért.
 
Csapatunknál nincs jelenleg sérült, így nyilatkozott vezetőedzőnk Sebastjan Krasovec, akit a folytatás előtt kérdeztünk.

 -  Szerencsére minden a tervek szerint haladt a felkészülésünkben, hiszen volt néhány napunk pihenni és felépülni a betegségekből, így most már mindenki száz százalékban készen áll a játékra – nyilatkozta vezetőedzőnk. - Mindenki motivált, de ebben a szakaszban ezen nem is lehet csodálkozni. Bízom benne, hogy a legjobb játékunkat tudjuk majd nyújtani ebben a sorozatban. A párosítás favoritja a Falco, tőlük azt várja el szurkolótáboruk, hogy megnyerjék a bajnokságot, ami nagy nyomást is helyezhet rájuk. Egészen biztos, hogy egy koncentrált és jól felkészült rivális vár ránk már az első találkozón is, hogy a bajnokság ezen késői időszakában már ne engedjenek meg maguknak hibázási lehetőséget. Mi viszont egészen biztosan túlteljesítettük már az idei szezont, különösen ha a költségvetést és a körülményeket nézzük. Kiérdemeltük azt, hogy itt legyünk a legjobb négy között, de számunkra sem ért még véget itt a bajnokság. A legjobb négy között már az érmekért is zajlik a csata és mi is ki akarunk használni minden lehetőséget erre. Esély mindig van, az pedig majd elválik, hogy mennyire reális az optimizmusunk. Ebben a párharcban az lehet a legnagyobb fegyverünk, hogy nyugodtan játszhatunk, nincs nyomás rajtunk a továbbjutás szempontjából. Ugyanakkor éhesnek kell lennünk a sikerre is! Nagyon remélem, hogy olyan küzdelmet látnak majd tőlünk a szurkolóink, amire ők is büszkék lehetnek.

A szerdai szombathelyi összecsapás után az elődöntő második mérkőzését szombaton 17.15 órától rendezik a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. Kérjük szurkolóinkat, hogy arra a mérkőzésre is időben, elővételben váltsák meg belépőiket, ugyanis nagyon fogynak a jegyek és elképzelhető, hogy szombaton a csarnok pénztárai már nem nyitnak ki.

A találkozó előtt csapatkapitányunkat, Keller Ivánt kérdeztük:

Addig is, szerdán „Hajrá, ZTE!”

2023. május 2. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás