Telt ház előtt, már pénteken megszerezhetjük a bronzérmet

Túl sok mindent már nem lehet hozzátenni a párharchoz. Természetesen  elfogyott valamennyi vendégjegy és vélhetően a hazai szektorok is tele lesznek pénteken Körmenden, a 18 órakor kezdődő találkozón. Csapatunk akár bronzérmesként is zárhatja a sorozatot a negyedik mérkőzést követően, hiszen vezetünk 2-1-re.

A keddi hazai siker sokat számított egy nagy vereség után, de ahogy már korábban is megfogalmazták a főszereplők: minden egyes mérkőzés után egy egészen másik kezdődik. Ami legfeljebb öt mérkőzésig tarthat, pénteken pedig elsőként együttesünk zárhatja le a bronzmérkőzést.

Vezetőedzőnk az újabb összecsapás előtt elmondta, hogy mindenki harcra kész:

- Mitchell Smith bokája is napról napra javul  - árulta el Sebastjan Krasovec, hiszen amerikai játékosunk jelenléte és újbóli pályára lépése nagyon sokat jelentett a keddi hazai sikerben. -  Szerintem pénteken sokkal jobbak leszünk, mint voltunk a múlt hétvégén. Nagyon nehéz meccsre számítok, mert a Körmend otthon játszik, azonban csapatunkban van annyi minőség és megvan a képesség rá, hogy idegenben nyerjünk és akkor le is zárhatjuk a sorozatot. Természetesen sokkal jobban kell kezdenünk a mérkőzést, mint tettük legutóbb Körmenden. Keményen kell játszanunk a pálya mindkét oldalán, ugyanakkor meg kell őriznünk a nyugalmunkat. Nem szabad reagálni semmilyen provokációra, ami ott, a meccsben megtörténhet.

Az összecsapás előtt D'Mitrik Trice mondta el gondolatait: 

 

Arra kérjük szurkolóinkat, hogy Körmenden is, sportszerű buzdítás mellett, szóljon a "Hajrá Zete!".  

2023. május 25. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás