Telt ház várja csapatunkat, szombaton ünnepelni szeretnénk

Telt ház, egy sikerre éhes ellenfél és legalább 150 egerszegi drukker várja szombaton (18.00) Sopronban csapatunkat. A rájátszás negyeddöntőjében a negyedik találkozó következik a Sopron KC és a Zalakerámia ZTE KK csapatai között, az állás 2-1 a mieink javára. 

Egy hete még úgy utazott el csapatunk a második találkozóra Sopronba, hogy meglehet a második győzelem is. Ami, mint tudjuk össze is jött, azonban kedden, hazai pályán nem sikerült lezárnunk a párharcot, hiszen Jordan Barnették szépítettek. Vissza kell térni tehát csapatunknak Sopronba, viszont most már nem az előny megduplázása a célunk, hanem a továbbjutás kiharcolása. Ehhez győzni kell, hogy ne legyen ötödik mérkőzés.

A szurkolóinknak fenntartott valamennyi vendégbelépő gazdára talált, csakúgy, mint egy hete. A vendégszektorból tehát ismét érkezni fog a bíztatás, ezen nem múlik majd semmi. Ám, hogy látja az esélyeket vezetőedzőnk, akit ismét megkérdeztünk az újabb összecsapás előtt. 

 - Az előző mérkőzésen túl puhán játszottunk és hagytuk, hogy a  Sopron a saját játékát mutassa, aminek egy gólgazdag meccs lett az eredménye - tér még vissza a keddi találkozó tapasztalatára Sebastjan Krasovec. - Nem voltunk elég koncentráltak ahhoz, hogy itthon befejezzük a sorozatot, ezért kell most visszautaznunk Sopronba. Sokkal okosabban kell játszanunk és még erősebben kell csapatjátékra koncentrálni úgy védekezésben, mint támadásban. Sajnos akadtak egészségügyi problémáink az eddigiek során, de a legtöbb játékosunk most már kezd visszatérni a normális kerékvágásba. Nagyon bízom benne, hogy a mérkőzésre ismét mindenki százszázalékos állapotban lesz és abban is bízunk, hogy szombaton be tudjuk fejezni a sorozatot. Nyilvánvalóan minden mérkőzés nulláról kezdődik, így mindaz, ami a múltban történt nem számít. Még egy győzelemre van szükségünk a továbbjutáshoz, úgyhogy, csak erre koncentrálunk.

Egy hete sikerült nyernünk, úgyhogy, "Hajrá, Zete!" most is! 

A találkozó felvezetésére Danilo Ostojicsot kértük:

2023. április 21. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás