Szombaton este rendezték meg Körmenden a 19. Mogyorósy Szilárd Emléktorna döntőjét, ahol csapatunk, az ősi rivális Egis Körmenddel mérte össze erejét.
Pénteken a GTK Gliwice ellen aratott magabiztos, 78–60-as sikerünkkel biztosítottuk helyünket a döntőben, míg a házigazda Egis Körmend 105-84-re múlta felül a szlovén KK Kansai Helios Domzale csapatát.
A pénteki elődöntőt gyomorrontás miatt kihagyó Jericole Hellems szombaton már ismét pályára léphetett, így teljesebb kerettel vághatott neki a csapatunk az Egis Körmend elleni döntőnek. A szurkolók által mindig kiemelten várt rangadó méltó módon zárta le a 19. Mogyorósy Szilárd Emléktornát.
Egis Körmend- Zalakerámia ZTE KK 74-82 (23-27, 19-16, 20-21, 12-18)
Körmend, 700 néző.
Egis Körmend: Avery 13/6, Davis 9, Ivosev 9, Durázi 11, Moore 23/6. Csere: Ferencz Cs. 5/3, Kiss B. 4. Vezetőedző: Teo Hojc.
Zalakerámia ZTE KK: Hunter 10/3, Takács Mi. 11/9, Scherer, Varence 13/3, Tóth Á. 12. Csere: Kucsora 8/6, Mokánszki, Johnson 19, Hellems 9/3, Szalay. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Jól kezdtük a mérkőzést, az első percektől magukhoz ragadtuk a kezdeményezést, és kisebb előnyt alakítottunk ki az első negyed végére (23-27). A második negyedben 23–31-nél volt egy pont, amikor akár jobban is elléphettünk volna, ám a hazaiak visszazárkóztak és kiegyenlítettek (33–33). Innentől fej fej mellett haladtak a felek, de a lepattanózásban jobban teljesítő csapatunk minimális előny birtokában vonulhatott szünetre (42–43).
A nagyszünet után lendületesen kezdett a Körmend, gyorsan fordítottak (46-43). Jól tripláztunk és ennek köszönhetően visszavettük a vezetést. Egyik együttes sem tudott igazán meglépni a másiktól. A játékrész utolsó percében pontosabban játszva kerültünk előnybe (62-64). Jó ritmusban kezdtük a záró negyedet és egy 5-0-val 62-69-re elléptünk. Kucsora újabb triplájával pedig 64-72-re vezettünk. Kézben tartottuk a találkozót, amelyen a 37. percbe már tíz ponttal vezettünk (68-78). Körmendi időkérés következett, de ez sem hozott már változást. A hátralévő időben már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet és megnyertük a tornát. Hozzá kell tenni, hogy a Körmend hét játékossal játszotta végig a találkozót.
A tornagyőzelemért járó serleget csapatkapitányunk Tóth Ádám vehette át Körmend város polgármesterétől dr. Szabó Barnától. A torna legjobb pontszerzője Hasan Varence lett, aki Zsebe Ferenc ügyvezetőtől vette át a különdíjat.
A 19. Mogyorósy Szilárd Emléktornán a bronzérmet a lengyel Gliwice szerezte meg, amely 89-77-re győzte le a Domzalét.
Fotó: Bálizs Zsuzsa
2025. szeptember 13. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás