Tóth Ádám szerint a védekezés lesz a kulcsa a DEAC elleni mérkőzésnek

A 10. forduló következik a Tippmix NB I. A-csoportos férfi kosárlabda bajnokságban, csapatunk  pedig ezen a játéknapon szombaton 18 órától hazai pályán fogadja a DEAC-ot. Izgalmas csatára van kilátás, hiszen tabellaszomszédok találkoznak, de idehaza nem szeretnénk most már botlani.  

Csapatkapitányunk, Tóth Ádám nyilatkozott honlapunknak a találkozó kapcsán, hiszen négy, Debrecenben eltöltött szezon után tért vissza a nyáron  hozzánk. 

Mondhatjuk, hogy számodra most egy különleges bajnoki találkozó következik?
- Igen, hiszen négy nagyon szép évet töltöttem a DEAC-nál. Amiért anno leigazoltak a debreceniek, vagyis, hogy fejlődjön csapatuk, szerintem ebben én is segítettem őket. Szerettem az ottani éveket, a családom is, amit jelez, hogy sok barátot szereztünk. Viszont van egy bökkenő. Nem biztos, hogy pályára tudok majd lépni szombaton a DEAC ellen…

Mi történt?
-Sajnos aláfordult a bokám,  de majd meglátjuk, hogy szombatra milyen állapotban lesz. Nincs szerencsém ezzel, hiszen a legutóbbi két találkozónkon is lázasan játszottam. 

Milyen mérkőzésre számítasz  korábbi csapatod ellen és mennyire ismered a jelenlegi együttesüket? 
-A debreceniek próbálták megtartani a  meghatározó  játékosokat. Djordje Drenovac és Mócsán Bálint maradt, rájuk nagyon figyelni kell. Ezen felül sok tehetséges kosaras van a DEAC–nál, így a fiatalszabálynak is jól tudnak megfelelni. Az eddigi mérkőzéseiken ők is hasonló problémákkal küzdöttek, mint mi, vagyis hullámzó a teljesítményük. Szombaton viszont fontos találkozó következik mindkét csapat számára. 

Említetted a hullámzó teljesítményt. Miért hullámzó a mi csapatunké is? 
- Úgy gondolom, hogy a palánk alatti szekciónkat jól ki tudjuk használni. Mostanra, ennyi forduló után viszont a csapatok kezdik ismerni egymást, így jobban fel tudnak készülni a másik erősségeiből is. Új csapatot mindig nehéz építeni, ez hosszabb folyamat és nálunk is ez a helyzet. Természetesen mindenki  teszi a dolgát, nekünk a védekezésünket kell még stabilabbá tennünk. Ha úgy tudunk szombaton védekezni, mint ahogy tettük legutóbb a  Sopron elleni győztes találkozónkon, akkor nyerni fogunk.

Hazai pályán nagyon kellene a siker, ráadásul már csak  négy mérkőzés van vissza az alapszakasz első köréből.
- A jelenlegi bajnokság olyan, hogy nincs könnyű mérkőzés,  és hiába játszol hazai pályán, senki ellen nem mehetsz biztosra. A Magyar Kupa-indulás szempontjából is fontos találkozó jön, és ha el akarjuk érni a célunkat, akkor nem fér bele egy újabb hazai vereség. Így készülünk mi is a csapattal. Sopronban  szurkolóink kitettek magukért, nagyon sokat segítettek abban, hogy győzelemmel térjünk haza. Hazai pályán ismét sokat segíthetnek a biztatásukkal.

2023. December. 1. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás