Tovább játszhatunk az országos döntőért!

A sűrű menetben ezúttal Pécsre utazott a Zalakerámia ZTE KK U16-os A csapata, ahol a PVSK ellen kellett kiharcolni az újabb győzelmet és ezáltal nagy lépést tenni a csoportgyőzelem felé.

PVSK Nemzeti Akadémia/A - Zalakerámia ZTE KK/A   59 - 63 (23-19, 12-23, 11-14, 13-7)

Zalakerámia ZTE KK: Szalay D. 14, Gerencsér B. 12/3, Tóth B.3, Garai D. -, Horváth M. 4, Gyimes Á. 23/3, Takács L. 7. edző: Bödör Ferenc

Élesebben kezdte a pécsi csapat a mérkőzést, gyorsan elléptek tíz ponttal. Szerencsére a negyed utolsó harmadában már mi is kellően válaszoltunk a PVSK agresszivitására, így fel tudtunk zárkózni. A második negyedben elkaptuk a fonalat, jól védekeztünk és a támadásaink is gördülékenyek voltak, így a félidő végére sikerült átvennünk a vezetést is. Nem volt egyszerű játszani a hazaiak ellen, rengeteg volt a büntető mindkét oldalon és a kemény védekezést rengeteg energiába került feltörni.

A második félidőt is jól kezdtük, a védőlepattanókat sikerült begyűjteni, azokból jól indultunk, labdákat is szereztünk. A 27. percben 19 ponttal el tudtunk szakadni, de elég volt néhány hiba és a negyed végére megint közelebb lopózott a Pécs. Az utolsó negyed első része rémálomszerű volt, a helyzeteink megvoltak, de a dobásaink rendre kiperdültek a gyűrűből, a palánk alatti birkózás pedig megengedetté vált. Nehéz volt átlendülni ezen a hosszú holtponton, ráadásul ki nem kényszerített eladott labdák is borzolták a kedélyeket. A hajrára azonban összekapta magát a csapat, fogcsikorgatva őriztük az előnyünket és ez egy nagyon értékes győzelmet eredményezett a keményen harcoló PVSK ellen.

Az aznapi eredmények alakulása kedvező volt a számunkra, az utolsó fordulótól függetlenül a CSAPAT megnyerte a csoportját és ezzel jogot szerzett arra, hogy tovább játsszon az országos döntőért.

Bödör Ferenc: Igazi hullámvasút volt ez a mérkőzés. Nem kezdtünk jól, kicsit meglepett minket az agresszív PVSK, ám amint felvettük a kesztyűt sikerült is megfordítani az eredményt. A harmadik negyed közepén lezárhattuk volna a mérkőzést, de rövid idő alatt sokat hibáztunk. Nehéz volt az utolsó negyed, sok körülménnyel meg kellett küzdeni, szerencsénk sem nagyon volt, de a végén mi összpontosítottunk jobban, csak gratulálni tudok a csapatnak.

Az utolsó fordulóban Szombathelyre látogattunk, az előző fordulóban győztes csapatból többen is hiányoztak, de így is a győzelemért léptünk a pályára.

Szombathelyi SI KA/A – Zalakerámia ZTE KK/A 59 – 62 (11-11, 11-19, 15-15, 22-17)

Zalakerámia ZTE KK :Gerencsér B. 5, Tóth B. 9, Garai D. 4, Horváth M. 6. Horváth B. 5, Böcskei B.4, Gyimes Áron 12, Bihari B. 2, Takács L. 15/6

A kezdeti ismerkedés sokáig tartott mindkét csapatnak, sok kihagyott helyzet jellemezte a játékot, nagyon kevés pont is született. A második negyedben már valamit megcsillantottunk a tudásunkból és annak ellenére, hogy folyamatosan forgatva volt a csapat, a jó védekezésből indulva sikerült előnyt szerezni.A második félidőben továbbra is nagyjából a mi akaratunk érvényesült, a Szombathely nem tudott közelebb kerülni hozzánk. Mindenki több percet töltött a pályán a csapatból és senki nem maradt dobott pont nélkül. Az utolsó negyedben erősített a SZOSI de a kritikus pillanatokban jól reagáltunk és ha kevés különbséggel is, de győztesen hagytuk el a pályát.

Bödör Ferenc,: Voltak hiányzóink, de aki itt volt az odatette magát egy számunkra tét nélküli mérkőzésen is, ami mindenképpen pozitív. Vereség nélkül hoztuk le ezt a szakaszt olyan csapatok ellen, akik a felsőházból érkeztek, ezért csak dicsérni tudom a játékosokat. Most még nagyobb feladatok következnek, még többet és még jobban kell dolgoznunk a hétköznapokon.

2021. április 20. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás