Továbbra is együtt az Inter-Tefu Kft.-vel!

Fontos számunkra, hogy hosszú távon biztosítsuk klubunk zavartalan működését. Ehhez – többek mellett -  olyan támogatókra van szükségünk, mint a zalaegerszegi székhelyű Inter-Tefu Kft.

A napokban hosszabbítottuk meg együttműködési megállapodásunkat. Fuisz Ádám, az Inter-Tefu Kft. ügyvezetője a szerződés aláírásakor elmondta: zalaegerszegiként fontosnak tartja, hogy erejükhöz mérten segítsék a helyi kultúra, az egészségügy és a sportélet szereplőit.

-A kosárlabda évtizedek óta népszerű városunkban, cégünk pedig a lehetőségei szerint támogatja az élsportot, valamint  kiemelten az utánpótlás-nevelést. A Zalakerámia ZTE KK legutóbbi sikeres szezonja tovább erősítette bennünk azt az érzést, hogy egy sikeres vállalkozásnak elismerést jelent  továbbra is a csapat mellett lenni és szponzorálni – mondta  Fuisz Ádám.

Klubunk ügyvezetője Török Róbert megköszönte a bizalmat, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Zalakerámia ZTE KK a következő szezonban is megszolgálja majd a mellette álló szponzorok hűségét.

2023. augusztus 8. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás