Továbbra is Zalakerámia ZTE KK – a 16. szezont kezdhetjük a névszponzorral

Újabb egy évvel meghosszabbította klubunk és a Zalakerámia Zrt. a névszponzori együttműködését, ami most már tizenhat esztendeje tart folyamatosan.

Az erről szóló megállapodást szerdán, a fővárosban írta alá dr. Jaramani Rafik, a Zalakerámia Zrt. elnök-vezérigazgatója és klubunk, a ZTE KK Kft. ügyvezetője, Török Róbert. A tizenhat esztendő alatt sok minden történt csapatunkkal, voltak ez alatt sikeres évek (bajnoki cím, kupagyőzelem, bajnoki bronzérem) és persze sikertelenebb időszakok is beköszöntöttek. 

A név, a Zalakerámia ZTE KK viszont maradt. Ez adja a mostani megállapodás igazi értékét és az egyik alapját ahhoz, hogy csapatunk elinduljon végre egy sikeresebb úton, hiszen ez a cél. Klubunk rendkívül hálás a Zalakerámia Zrt.-nek a kitartásért, amit igyekszünk legjobb tudásunk szerint meghálálni. 

dr. Jaramani Rafik, a Zalakerámia Zrt.  elnök-vezérigazgatója és Török Róbert klubunk ügyvezetője fog kezet és ad át egy csapatmezt a megállapodás megkötésekor

A Zalakerámia Zrt. pedig ezzel a közleménnyel üdvözölte a megállapodást: 
„Örömmel tudatjuk, hogy a mai napon meghosszabbításra került a névadó szponzori szerződés a Zalakerámia Zrt. és a ZTE Kosárlabda Klub között. Cégünk immáron 16 éve töretlenül támogatja a csapat munkáját. Bár az idei év kihívások elé állít minket az extrém gazdasági helyzet kialakulása és a megnövekedett energia árak miatt, mégsem kérdés részünkről a csapat további szponzorációja és a zalaegerszegi csarnok névhasználati szerződésének megújítása. A zalai régió támogatása mindig is kiemelten fontos volt számunkra. A szponzorációval lehetőséget adunk a csapatnak, hogy megvalósítsa céljait, emellett mi is lehetőséget kapunk a klubtól, hogy márkánk a sportéletben is jelen legyen. 

További sikerekben és eredményekben gazdag szezont kívánunk a játékosoknak! 

Zalakerámia Zrt.”

2022. augusztus 17. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás