A korábbi évekhez hasonlóan az U12-es bajnokság félidejében négy különböző helyszínen rendeztek szakmai tornákat. U12-es csapatunk Székesfehérváron vendégeskedett, és olyan kiváló együttesekkel játszhatott, mint a Vasas Akadémia, a kecskeméti Mercedes Kosárlabda Akadémia, illetve a rendező Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia korosztályos csapatai.
Fiataljaink remekül teljesítettek, hiszen a három mérkőzésből kettőt győztesen hagyhattunk el, egy alkalommal pedig vereséget szenvedtünk. A hétvégéről Halász Gergely, a csapat vezetőedzője számolt be.
– Először a Kecskemét csapata ellen léptünk parkettre – kezdte értékelését Halász Gergely. – Jól kezdtük a mérkőzést, volt ritmusunk mind támadásban, mind védekezésben. A második negyedben érthetetlen módon kicsit megtorpantunk, nehezen tudtuk védeni az ellenfél magas emberét, nem voltunk elég élesek. A második félidőben aztán minden puzzle a helyére került, és a félidei előnyünket növelve magabiztos győzelmet arattunk. Rövid pihenő után következett a nagyon szívós hazai csapat. Az elejétől kezdve egy fizikális mérkőzés bontakozott ki, ahol sok test-test elleni küzdelem dominált. A harmadik negyedben a bajnokság legjobb negyedét produkáltuk, ellentmondást nem tűrően kosárlabdáztunk, és ezzel eldöntöttük a mérkőzést a javunkra. Másnap a nagyon erős Vasas Akadémia gárdája következett. Nem jó előjelekkel készültünk a találkozóra, ugyanis legjobb játékosunk betegség miatt nem léphetett pályára. Az első negyedben még tartott az előző napi lendületünk, vezettünk is, a második negyedtől azonban fokozatosan elveszítettük a hitünket, és felőrölt bennünket az ellenfél. Három nagyon fontos és hasznos mérkőzésen vagyunk túl. Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok a fiúkra!

Eredmények:
Zalakerámia ZTE KK – Kecskeméti KA 75–50 (27–16, 9–11, 17–5, 22–18)
Zalakerámia ZTE KK: Andrasek 8, Tóth H., Tóth Á. 2, Jugovits 1, Bencze L. 34. Csere: Horváth M. 2, Szabó B. 6, Nagy A. 12, Delacasse, Ouldamar A. 2, Korcsmár 5, Spilák 3.
Zalakerámia ZTE KK – Dávid Kornél Akadémia 75–57 (28–17, 13–15, 21–6, 13–19)
Zalakerámia ZTE KK: Andrasek 12, Tóth H., Tóth Á., Jugovits 2, Bencze L. 38. Csere: Nemesi, Szabó B. 16, Nagy A. 4, Dörnyei, Ouldamar A. 2, Korcsmár 1, Horváth M.
Zalakerámia ZTE KK – Vasas Akadémia 43–76 (13–10, 9–23, 10–20, 11–23)
Zalakerámia ZTE KK: Andrasek 8, Tóth H. 1, Jugovits 4, Spilák 3. Csere: Nemesi, Szabó B. 8, Nagy A. 9, Dörnyei 2, Ouldamar A. 4, Korcsmár 4, Horváth M.
2026. január 29. Zalakerámia ZTE KK
Megosztás