Szombaton U21-es csapatunk számára is elrajtolt a bajnokság, amelynek első fordulójában az Insedo Veszprém együttesét fogadtuk.
ZTE KK U21-Insedo Veszprém KK U21 119-67 (42-11, 29-20, 18-12, 30-24)
ZTE KK: Garai 14/6, Rinkó 10/3, Martonics 12/6, Ruzsics 13, Szalai 16 Csere: Gérczei 20/12, Aranyosi 10/6, Györe 13, Molnár 7, Adrovicz 2, Kása 2, Varga -Vezetőedző: Kis Attila
Jól kezdtük a mérkőzést, és már öt perc játék után komoly előnyt építettünk ki (25–6). A folytatásban sem változott a játék képe, továbbra is mi irányítottuk a találkozót, így tetemes előnnyel vonulhattunk a nagyszünetre (71–31).
Galéria a képre kattintva
A második félidőben valamelyest kiengedtünk, és a támadások befejezéseibe is több hiba csúszott, a győzelmünk azonban így sem forgott veszélyben. Jó iramú mérkőzésen végül magabiztos, nagy különbségű győzelmet arattunk, így fiataljaink is sikerrel kezdték a bajnokságot.
Kis Attila vezetőedző: Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Az első félidőben maximálisan megcsinálták azt, amit elterveztünk. Az ellenfélről nem volt túl sok információnk, az előző szezonban mutatott teljesítményük alapján próbáltunk felkészülni belőlük. A második félidőben már több hiba csúszott a játékunkba, de szerencsére akkora előnyt szereztünk, hogy ezt is elbírtuk. Örülök annak is, hogy minden játékosnak tudtam lehetőséget adni, és valamennyi pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a győzelemhez. Ezt a hozzáállást szeretném látni tőlük a folytatásban is.

Fotó: Jóna István
2026. szeptember 27. ZTE KK
Megosztás
