Új multifunkciós csarnok épül Zalaegerszegen

Régóta dédelgetett álma a zalaegerszegi szurkolóknak és kluboknak, hogy egy minden igényt kielégítő csarnok létesüljön. Többször felvetődött az 1980-ban épült jelenlegi, Zalakerámia Sport és Rendezvénycsarnok átalakítása, korszerűsítése, de ez túl nagy költséggel járt volna és a befogadóképesség növelése sem valósulhatott meg. 

Komoly és a legmagasabb szintű előkészítő munka után sikerült elérni, hogy kormányhatározat jelent meg egy új zalaegerszegi sportcsarnok építéséről, az előkészítésre és a tervezésre pedig 715 millió forint állami támogatásban részesült az önkormányzat. 

A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Balaicz Zoltán polgármester. 

- Kitartó lobbi tevékenység után végre kormánydöntés született a beruházásról. Egészen pontosan két kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben, az egyik beemelte a projektet a Modern Városok Program zalaegerszegi szerződésébe, a másik pedig 715 millió forint támogatást biztosított 2019-re az önkormányzatnak az előkészítésre, az engedélyes és a kiviteli tervek elkészítésére –tájékoztatott a városvezető.  

A jelenlegi sportcsarnok sajnos elavulttá vált. Sok nagy csatának volt a helyszíne és sok emlékkel kötődnek a szurkolók ehhez az épülethez. Mára sajnos eljárt felette az idő, nincs rajta korszerű hőszigetelés és tetőszigetelés, a nyílászárók egyrétegű üveggel ellátott acéltok-szerkezetűek, elavult a fűtési rendszer, nem felel meg a nemzetközi szabványoknak, elhasználódott a parketta, hiányoznak az akkreditációhoz szükséges ülések, kicsi a befogadóképesség (hivatalosan 1.680 fő), rossz az akusztika koncertek esetére. A jelenlegi nemzetközi szabályok és katasztrófavédelmi előírások alapján állóhelyeket már csak korlátozottan lehet biztosítani, széksorokat régen nem lehet a küzdőtér szélére helyezni, teltházas mérkőzések esetén pedig nem tud minden szurkoló bejutni. A mostani épület teljes felújítása majdnem annyiba került volna.

Az önkormányzat a felújítás helyett a másik utat választotta és a jelenlegi épület mögött új, modern, 9.000 négyzetméter alapterületű, napelemekkel felszerelt, 3.000 ülőhellyel és további 1.000 állóhellyel rendelkező multifunkciós csarnok építésébe kezd. 

A csarnok építése 2022-2024 között várható. Ha az új elkészül, akkor a régitől könnyes búcsút veszünk és helyére 100 férőhelyes új parkoló épül. A projekt részeként a Balatoni utca és a Stadion utca kereszteződésében körforgalom épül. Ugyancsak új csomópont épül a Stadion utca és a Zala Plaza nyugati oldala környezetében. Továbbá szükséges a Stadion utca forgalomtechnikai újraszabályozása és új feltáró út építése az új csarnokhoz.
A most kapott kormányzati támogatás biztosítja mindezen célok (közművek, új csarnok, bontás, parkolók, csomópontok, stb.) előkészítési és tervezési költségeit. Az új csarnok építésének bejelentésén jelen volt Vigh László országgyűlési képviselő, Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Böjte Sándor Zsolt, a térség önkormányzati képviselőjének, Bánhegyi Péter, a sportcsarnokot üzemeltető cég vezetője, akik segítették, hogy ehhez a lehetőséghez a város hozzájusson. Továbbá köszönet azoknak is akik folyamatosan jelezték az igényt az önkormányzatnál, megmutatva a jelenlegi csarnok hiányosságait. 

Az eseményen jelen volt Stárics Kornél ügyvezető és Dr. Bárdos László a társadalmi elnökség tagja, akik elmondták, hogy óriási igény van erre a létesítményre, hiszen európai körülmények között dolgozva nagyobb célok is elérhetőbbé válhatnak majd a csapatunknak. Természetesen, fontos, hogy a szurkolóinknak is megfelelő körülményeket teremtsünk a minőségi szórakozásra. 

2019. június 29. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás