Ma kezdetét veszi Körmenden a XX. Mogyorósy Szilárd Emléktorna. Csapatunk az első mérkőzésén a szlovák élvonalban szereplő BKM Lučenec együttesével találkozik.
Keretünk egy hónapja dolgozik együtt Nikola Lazic vezetésével. A körmendi torna előtt vezetőedzőnket az eddigi munkáról és a felkészülés aktuális szakaszáról kérdeztük.
– Az elmúlt egy hónapban megismertük egymást a játékosokkal, és mindenki megértette, mit várok tőle. Folyamatosan dolgoztunk, bár kisebb sérülések nehezítették a munkát. Az eltervezett feladatokat azonban elvégeztük, így elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával. A keretünk még nem teljes, egy légiós érkezésére várunk. Korábban zárt kapus mérkőzést játszottunk a Körmenddel, és elégedett voltam az ott látottakkal – fogalmazott Nikola Lazic.
A torna erős ellenfelekkel szemben kínál újabb lehetőséget a csapat játékának formálására.
– Nincsenek konkrét eredménycéljaink, ez a torna is a felkészülés fontos állomása lesz. Erős a mezőny, hiszen valamennyi résztvevő az első osztályban szerepel, és több légióst is foglalkoztat. Mi azonban a saját feladatainkra összpontosítunk: tovább csiszoljuk a játékunkat, és igyekszünk kijavítani a hibáinkat – tette hozzá vezetőedzőnk.
A mérkőzéseknek a körmendi Dr. Kristóf László Sportcsarnok ad otthont.
A belépők egységesen 3500 forintba kerülnek. A napijegy mindkét aznapi mérkőzés megtekintésére érvényes.
Bízunk abban, hogy szurkolóink is szép számmal elkísérik csapatunkat a mai és a holnapi találkozókra és buzdításukkal segitík a fiúkat!
Hajrá, ZTE!
2026. szeptember 4. ZTE KK
Megosztás