Utánpótlás csapataink eredményei az elmúlt hétről

U 18 junior bajnokság, főtábla, alapszakasz, 7. forduló: 
Zsíros Akadémia Kőbánya – Zalakerámia ZTE KK 78-68 (24-21, 15-18, 19-11, 20-18)
Budapest. 

Zalakerámia ZTE KK: Gerencsér 23/3, Tóth M. 2, Ruzsics 1, Tóth B. 21/6, Garai 13. Csere: Szalai K., Tóth Á. 1, Kovács Á. 7/3, Jordán, Molnár B.. Vezetőedző: Bodrogi Csaba. 

Bodrogi Csaba értékelése: - Az utolsó fordulóra már eldőlt, hogy a csoportból a Zsíros Akadémia csapatával mi jutottunk tovább a következő fordulóba, azonban a mérkőzésnek így is volt tétje, mivel az ellenük játszott eredményeket visszük tovább. Szerettünk volna visszavágni a hazai vereségért, s tulajdonképpen a harmadik negyed gyengébb támadómutatói miatt veszítettünk. A mérkőzés egyes szakaszaiban tudtuk kompenzálni az ellenfél magasabb szerkezetét az agresszivitásunkkal, de végig nehézségeink voltak a lepattanók megszerzésével és az ellenfél védőstílusával. Igaz, időnként a játékvezetés sem volt partner a faultok egységes megítélésében, kipontozódással is küzdöttünk. Talán nem tudtuk ezt a helyzetet megfelelően lereagálni. A helyenként feszült mérkőzésen ugyan helytálltunk, de megnyerni azt nem sikerült. A folytatásban inkább a hazai győzelem fog hiányozni, ennek ellenére gratulálok a fiúknak, mert egy nagyon kiegyensúlyozott csoportból sikerült a továbbjutás.

U 16 kadett bajnokság, főtábla, C csoport, 10. forduló: 
Zalakerámia ZTE KK – DEAC Akadémia 103-79 (37-24, 32-19, 17-22, 17-14)
Zalaegerszeg, Ostorok Károly Csarnok.

Zalakerámia ZTE KK: Röszler 22/3, Károlyi 7, Martonics 16, Gérczei 25/9, Rékli 9. Csere: Rinkó 4, Bánfi, Gergály D., Kakas 11, Boncz 4, Adrovicz B. 5, Kása. Vezetőedző: Bödör Ferenc. 

Bödör Ferenc értékelése: - Most olyan csapattal találkoztunk, amelynek szerkezete rendkívül alacsony volt, viszont nagyon mozgékonyak voltak a játékosok és tudatos helyezkedések jellemezték az ellenfelünket. Az első negyedben nagy adok-kapok volt a jellemző. Magasabb szerkezetű csapatunk ezt a tempót nem bírta volna a mérkőzés végéig, így zónára váltottunk. A szünetre jelentős előnyre tettünk szert, amely lehetővé tette, hogy mindenkit a pályára tudtunk küldeni. A második félidei játékunk már ennek a tükrében mutatkozott meg, több helyezkedési, technikai, és döntési hiba csúszott a játékba. Jóval kiegyenlítettebb volt ez a játékrész, és az egyéni védekezésen kívül megmutatta miben kell még fejlődnünk. A Debrecennek gratulálok, pörgős kis társaság, ugyanakkor a mi csapatunknak is jár a gratuláció, mert magabiztosan húzta be ezt a mérkőzést is.

galéria a képre kattintva

U 12 gyermek bajnokság, 5. régió, A csoport, 3. forduló: 

Zalakerámia ZTE KK/A – Körmendi Törpördögök  80-72 (8-21, 30-21, 23-20, 19-10)
Zalaegerszeg, Ostoros-csarnok. 

Zalakerámia ZTE KK/A: Bencze G. 36, Ouldamar B. 25, Németh 5, Szalai Z. 5, Nagy M. 3. Csere: Agárdi 2, Kocsis 2, Péterfi 2, Zsédely, Szak, Adrovicz M. Vezetőedző: Ambrusné Bacsárdi Szilvia. 

Ambrusné Bacsárdi Szilvia értékelése: - Az első negyed nagyon rossz kezdése után folyamatosan hoztuk fel a mérkőzést. Védekezésben még mindig nagyon sok a pontatlanság, amin javítani kell, de úgy gondolom, hogy sok meglepetés-pillanat született, amivel a keret teljes egésze hozzá tudott tenni a mérkőzés végkimeneteléhez. Ahogy már megszokhattuk Bencze Gergő, és Ouldamar Benett szállították a pontok többségét, de Zsédely Ákos, és Szalai Zétény védőmunkája nélkül nem alakulhatott volna ki ez az eredmény. Külön szeretném kiemelni Kocsis Zalán a döntő pillanatban leszedett lepattanóit, és Németh Noel mérkőzés fordító labdaszerzését, és kosarát.

Ifjú Sólyomfiókák- Zalakerámia ZTE KK/A  59-72 (18-10, 26-36, 11-12, 4-14)
Zalaegerszeg, Ostoros-csarnok. 

Zalakerámia ZTE KK/A:  Bencze G. 35, Nagy M. 8, Ouldamar B. 8, Szalai Z. 6,  Péterfi 5. Csere: Kocsis 3, Szak 3, Németh 2, Zsédely 2, Agárdi, Adrovicz M. Vezetőedző: Ambrusné Bacsárdi Szilvia. 

Ambrusné Bacsárdi Szilvia: - A kapott eredménynél azt gondolom, hogy többet tudunk. Ezen a mérkőzésen próbáltunk a csapatjátékra összpontosítani, de az előző mérkőzésben kifulladtunk, és a dekoncentráltság miatt inkább káosz volt a pályán, mint csapatjáték.

Fotó: Jóna István

2023. december 14. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás