Utánpótlás eredmények a hét végéről

A kiemelt bajnokságban szereplő U16-os és U18-as csapatunk idegeben szerepelt, míg az U16/B csapatunk, hazai pályán játszott. 

U16 (kadett) főtábla, A-csoport, 10. forduló: 
MAFC „A” – Zalakerámia ZTE KK „A” 100-41 (22-11,  23-10,  29-12,  26-8)
Budapest. 
Zalakerámia ZTE KK „A”: Ruzsics  4,  Tóth Á. 4, Jordán 5, Gérczei 26, Boncz. Csere: Babos 1, Bánfi, Szalai, Tóth L., Aranyosi. Vezetőedző: Németh Csaba. 

Németh Csaba értékelése: - Sajnos továbbra is peches sérülés- és betegség-hullámmal küzdünk, hogy a kötelezően benevezendő tíz játékos is csak mérkőzés előtti este sikerül összeállítanunk, fiatalabb játékosokkal kiegészülve. Az amúgy is jó szériában lévő, komplettnek tűnő MAFC most átrobogott rajtunk, más sebességgel játszva támadásban és védekezésben is. Bár ősszel idehaza legyőztük őket, most ebben az összeállításban ezt a tempót nem bírhattuk el. Az egyetlen pozitívum az, hogy további sérülés nélkül fejeztük be meccset. Azt viszont tudjuk, hogy a következő, szombati Szeged elleni hazai mérkőzésünk lesz a kulcsmérkőzés a csoport 4. helyének megtartása, és azzal a későbbi rájátszás legjobb nyolcas körébe jutás szempontjából. Ellenük nyernünk kell.

U16 (kadett) regionális bajnokság 5. forduló: 

Zalakerámia ZTE KK/B- Soproni SI KA SMAFC/B 25-95 (11-23, 5-19, 5-29, 4-24)
Zalaegerszeg, JV: Németh, Kocsis

Zalakerámia ZTE KK: Röszler 6, Boncz 5, Gergály 5, Babos 3, Kámán 2, Kakas 2, Vértes 2, Rinkó, Aranyosi, Bánfi

Bodrogi Csaba: A vendégcsapat az egész mérkőzés során végig irányította a mérkőzést, kihasználták fizikai fölényüket, s ugyan a csapatunkban sérülések és betegségek miatt voltak hiányzó játékosok, azonban így is váratlanul gyenge teljesítményt mutattak a mieink. Az ellenfél gyorsabban játszott, keményebben védekezett és ehhez sajnos nem tudtunk megfelelően reagálni. A rengeteg eladott labdának, és a gyengébb lepattanózásnak köszönhetően alakult ki a nagyarányú különbség. Az ilyen ellenfelekkel szemben tapasztalhatják meg a gyerekek, hogy milyen irányban kell változtatniuk és fejlődniük a folytatásban.

Galéria a képre kattintva

U 18 (junior) főtábla, A-csoport, a 4. fordulóból halasztott  mérkőzés:  
Vasas Akadémia-Zalakerámia ZTE KK 68-42 (13-10, 15-14, 19-8, 21-10)
Budapest, Pasarét. 
Zalakerámia ZTE KK: Tóth B. 9, Takács 6, Novák-Téglás 10/6, Gyimes 8, Billege 2. Csere: Koller, Böcskei, Tóth M. 3, Horváth B., Garai 4. Vezetőedző Bödör Ferenc. 

Bödör Ferenc értékelése: - Nincs új a nap alatt… Ebben a felállásban arra vagyunk képesek, hogy egy ideig megnehezítsük az aktuális ellenfelünk dolgát, de a győzelemhez sok tényezőnek kellene összeállnia egy ilyen mérkőzésen belül. Most  valamivel jobb helyzetkihasználás és helyzetfelismerés, védekezésben nagyobb koncentráció kellett volna ahhoz, hogy az első félidei szoros eredmény kitartson a végére is,  és legyen esélyünk. Remélhetőleg ezek a mérkőzések az élcsapatok ellen majd kamatoznak a következő szakaszban és tavasszal, kiegészülve már,  éles meccseket tudunk játszani az akadémiai csapatokkal.

Fotó: Jóna István 

2022. december 14. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás