Utánpótlás-nyár I. – Kosárlabda napközis tábor

Július 1-től kezdődően két héten át fiatal kosárlabdázók töltötték meg az Eötvös iskola tornatermét és szabadtéri pályáit. 8-14 éves fiúk, két turnusban, összesen hatvanan hódolhattak szenvedélyüknek, miközben szórakozva fejleszthették játéktudásukat.

A résztvevők nagy létszáma, különböző életkora és képzettsége miatt folyamatosan több csoportban, több edző felügyelete alatt tevékenykedtek a gyerekek. A foglalkozásokat számos kiemelkedő kosárlabdázó múltú edző, valamint a ZTE KK utánpótlás edzői vezették, valamennyien sokéves edzői tapasztalattal rendelkező, utánpótlás játékosok képzésében jártas szakemberek: Gellér Sándor, Gulyás Ildikó, Heinrich Róbert, Kis Attila, Hoffmann Balázs, Ambrus Péter, Halász Gergely, Bojkovszky Bence, Németh Csaba és Kovács László. 

Vendégünk volt Bencze Tamás, a felnőtt csapat edzője, aki beszélgetett a gyerekekkel saját kosaras múltjáról, a Zalakerámia ZTE KK felnőtt csapatának helyzetéről, a fiatal játékosok lehetőségeiről és feladatairól sikeres felnőtt játékossá válásuk szempontjából.

A tábor szakmai anyaga, fő témaköre a ritmusérzék fejlesztése volt. Sok mozgáskoordinációt fejlesztő gyakorlat mellett a kosárlabda technikai elemeknek is a ritmusérzékhez kapcsolódó oldalát emeltük ki a különböző életkorú játékosoknak megfelelő szinten, több csoportban.

Természetesen, a tábor nyári, szórakoztató jellegének megfelelően mindezt sok játékos feladattal, gyakorlattal, versennyel. Mindkét turnus során egy-egy alkalommal a délutánt a termálfürdőben töltöttük, vízi játékokkal, csúszdázással, szabad játékkal. 

Az ebéd utáni csendes pihenőt sportfilmek nézésével, a felmérési eredmények értékelésével, játéktanulással, és egy kis kosárlabda történelmi ismeretszerzéssel töltöttük. 
Ami a magyar legendákat illeti, klubunk igazán kivételezett helyzetben van, hiszen tényleg a legnagyobbak közé tartozó több volt játékos is edzőként dolgozik nálunk. A gyerekek általában nem tudják, ezért, ámulva néznek, amikor hallják, hogy az edzéseiket tartó Sanyi bácsi, Robi bácsi, Ildi néni, Csaba bácsi (Gellér, Heinrich, Gulyás, Bodrogi) micsoda eredményeket értek el „néhány” évvel ezelőtt: hogy ők négyen több mint 600-szor játszottak a nemzeti válogatottban, hogy több mint negyven bajnoki címük van, és még sorolhatnánk a hihetetlennek tűnő adatokat. Olyan természetes nekünk, hogy szinte naponta találkozunk velük és hogy együtt dolgozunk, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről. Pedig minden okunk megvan arra, hogy örüljünk és büszkék legyünk arra, hogy a zalai gyerekek ilyen legendáktól tanulhatnak kosárlabdázni.

Az idei kosaras tábort több szempontból is nagyon sikeresnek értékelhetjük. Sok gyereknek nyújtott biztonságos és tartalmas időtöltést a nyári szünetben. Valamennyi játékos jelentős fejlődést ért el az említett képzési területeken. És, ami a legfontosabb, jól érezték magukat. 

2019. szeptember 3. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás