Utánpótlásunk eredményei

U16 kadett, rájátszás, Piros-csoport 3. forduló:  

Zalakerámia ZTE KK „A” – DEAK KA „A”  59-66  (21-17, 12-17, 17-23, 9-9)

Zalaegerszeg, Ostoros Károly Csarnok. 
Zalakerámia ZTE KK „A”: Ruzsics 13, Kovács Á. 6, Tóth L. 4, Gérczei 13/6, Jordán 18. Csere: Boncz, Szalai K., Tóth Á. 2, Aranyosi, Molnár B., Károlyi 3, Rékli.  Vezetőedző: Németh Csaba. 

Németh Csaba értékelése: - Hosszú idő után végre teljes kerettel állhattunk ki a közvetlen rivális DEAC elleni mérkőzésre. Az ellenfél magas szerkezete ellenére és a kezdeti bizonytalanságunk után magunkra találtunk, de a dobószázalékunk már ekkor sem alakult jól. A harmadik negyedben buta eladott labdákat és rosszul kiválasztott dobásokat csináltunk, ez egy 0-10-es debreceni rohanást eredményezett, ami nehézzé tette meccset. Az utolsó negyedben még visszajöttünk 3 pontra, de ennél több nem volt bennünk. A lepattanózást megnyertük, kevesebb eladott labdánk volt, mint ellenfelünknek, de ilyen pocsék dobóteljesítménnyel nem lehet egy efféle szoros mérkőzést megnyerni. A helyzetek kiválasztásánál és a befejezéseknél több figyelemre van szükség, és ennek gyakorlása az edzéseken kell, hogy kezdődjön. Következik a Zsíros Akadémia Kőbánya idegenben, ahol végre meg kellene szereznünk első rájátszásbeli győzelmünket.

U 12, Gyermek Kupa, 6. forduló:  

Tapolca. 

Tapolcai Lepkék-Zalakerámia ZTE KK 25-64 (12-8 2-28, 5-10, 6-18)

Zalakerámia ZTE KK: Soltész 13, Molnár-Oravecz B., Bohár, Viant 6, Lovas-Bán 1. Csere: Hunyadi 14, Ouldamar B. 10, Takács 8, Nagy M. 1, Sulyok 3, Szalai Z. 5, Csegezy 2. Vezetőedző: Ambrus Péter. 
Ambrus Péter értékelése: - A bajnokság során először kerültünk a B-csoportba, ahol nem egy tudásszinten vagyunk a többi csapattal. Tisztelve az ellenfeleinket, gyakorlásként fogtuk fel a mérkőzést, a tanult elemeket próbáltuk begyakorolni.

Zalaegerszegi KTE-Zalakerámia ZTE KK: 31-78 (8-16, 12-30, 3-11, 8-21) 

Zalakerámia ZTE KK: Soltész 7, Molnár-Oravecz B. 1, Bohár 7, Viant 8, Lovas-Bán 4.  Csere: Hunyadi 24, Ouldamar B. 8, Takács 4, Nagy M. 2, Sulyok 8.  Szalai Z., Csegezy 5. Vezetőedző: Ambrus Péter. 

Ambrus Péter értékelése: - Újra megmérkőztek a ZTE-s fiúk az egerszegi lányokkal. Mivel nem egy szinten van a két csapat, próbáltunk több részfeladatot megoldani, ami többé kevésbé sikerült is. Célunk a következő forduló megnyerése az A-csoportban, erre készülünk. 

2023. március 16. Zalakerámia ZTE KK 
 

Megosztás