Zárjuk az alapszakaszt, és bízunk a győzelemben

Vegyünk egy nagy levegőt, és jöjjön az alapszakasz utolsó mérkőzése! A Tippmix NB I/A csoportos bajnokság 26. fordulójában csapatunk az MVM OSE Lions vendége lesz, és Oroszlányba is úgy utazunk, hogy győzni szeretnénk.

Ráadásul nem kicsi a tét csapatunk számára. Noha a rájátszásról ezúttal lecsúsztunk, az alsóházban nem mindegy, hogy milyen pozícióból kezdjük a play outot. Amennyiben sikerülne nyernünk, akkor a 10. helyen zárunk az alapszakaszban. Ha nem, akkor a 11. vagy a 12. helyezés jut, de ez a többi eredménytől is függ. Erről beszélt játékosunk, Scherer Bálint is, aki szerint sem mindegy a végső pozíciónk.

– Akár két helyezés is múlhat a szombati mérkőzésünk végkimenetelén, ami két pontot is jelent a későbbi küzdelmek során a tabellán – mondta a többiek által csak Csibinek hívott Scherer Bálint. – Úgy utazunk, mintha egy döntő következne számunkra, mert sok múlik ezen a találkozón. A múlt heti, Falco KC elleni meccsünk után mindenki nagyon csalódott volt, hiszen közel voltunk ahhoz, hogy egy szép bravúrt érjünk el. Hétfőtől viszont már csak a következő mérkőzésre összpontosítottunk, keményen edzettünk, jól ment a munka. Hajszálon múlt a siker, ugyanakkor 80 ponton tartottuk a Falcót, és megbeszéltük, mit kell ebből a meccsből átemelni szombatra. Az Oroszlány már nem ugyanaz a csapat, mint amelyikkel az első körben idehaza játszottunk: kicserélődtek a légiósaik, és jó meccseket játszottak az utóbbi hetekben, még akkor is, amikor kikaptak. Kellemetlen stílusú csapat, de győzni kell, ezért utazunk.

Egészen biztosan nagy jelentősége lesz majd Ismet Sejfic és a korábban Körmenden is játszó Rudy Williams védésének. Ugyanakkor csapatunk is bizonyította már, hogy képes a fontos pillanatokban jól játszani.

A héten már a csapattal készült a horvát Ante Brzovic, aki a ma 18 órakor kezddődő találkozón bemutatkozhat együttesünkben.

2026. április 11. Zalakerámia ZTE KK

Megosztás