ZTE Jamboree-gyerekek és szülők együtt kosaraztak

Klubunk először rendezett közös programot, ZTE Jamboree néven, szerdán a Mindszenty Iskola tornatermében. A rendezvényen három korosztály: az előkészítő (Halász Gergő, Horváth Márk), az U11-es (Ambrusné Bacsárdi Szilvia) és az U12-es (Ambrus Péter) csapatokban játszó gyerekek és szüleik vettek részt. 

Felvezetésként korosztályokon belüli mérkőzéseket nézhettek a szülők, majd szülő-gyermek páros Challenge-n próbálhatták ki ügyességüket a résztvevők. A párosoknak akadálypályát kellett közösen teljesíteniük, természetesen kosárra dobással. Ezt követően  szülő-gyermek meccsek kerültek megrendezésre, melyek sok mosolyt csaltak az arcokra és jó emlékként maradnak meg a gyerekekben. A programban szerepelt még egy „Two ball game” páros dobóverseny, ahol azonos korosztályból választott társukkal együtt mutathatták  meg a nevezők dobótudásukat. 

Galéria a képre kattintva

A rendezvény zárásaként természetesen a szervezők díjazták (oklevéllel és NBA-s poszterekkel) a legjobb három helyezettet, de karácsony közeledtével mindenkinek jutott szaloncukor is. A közös sportolást követően a szülök által hozott nasikat és üdítőket vidám beszélgetés közben fogyasztották el a gyerekek és családtagjaik. 

2022. december 15. Zalakerámia ZTE KK 

Megosztás